A mikrohullámú sütőről – összefoglaló






Végére értünk a mikrós cikksorozatnak, melyet Creativiky-nek köszönhetünk.

A cikksorozat előző részei, a mikro természettudományos elméletéről és hatásairól itt olvashatók: >>>KATT az első részhez, és >>>>KATT a második részhez. A harmadik részben a természetgyógyász szemével próbáltam összefoglalni a mikrózás tudnivalóit >>>>KATT!  A negyedik részben a neten található érveket és ellenérveket foglaltam össze: >>>>KATT!

„Most következzék tehát az előző részekben összegyűjtött tudás összefoglalása:

Először is úgy látom a mikrohullámú sütő problémáját két részre kell bontani:

  1. a mikrohullám használatának problémája
  2. a mikrohullámml sütött ételek problémája

A mikrohullám használatának problémája

Az első kérdésben a természettudósok és természetgyógyászok elég jl egyetértenek: a mikrohullám káros!

A természettudósok azt mondják, hogy a mikrohullámú sugárzás káros, hiszen felmelegíti a környezetét, és mindent amit „lát” leggyorsabban a vizet. Szerintük a mikrohullám behatolási mélysége biológiai rendszerekben, így az emberi szervezetbe is kb 17-20 mm, ami azért elég sok.

Ezért a WHO és minden tudós azt javasolja, hogy ha lehet menjünk messze a mikrótól, mikor be van kapcsolva, és semmiképpen se hajoljunk közel hozzá. A mikrókat ugyan körbeveszik a mikrohullámú sugárzást elnyelő anyaggal, de az árnyékolás sosem lehet 100 %-os.

A természetgyógyászok még ezt egészítik ki az elektroszmogról szóló érveikkel. E-szerint ez egy olyan mesterséges képződmény, amire az emberi szervezet, és élet nincs felkészülve. Nem tudjuk a pontos hatását, és az eddigi tapasztalatok alapján ez sejthetően nem pozitív: A mikrohullám összekuszálja az emberi test energetikai információit, megbontja a jin-jang egyensúlyt, stb.

Ezért tehát magával a mikrohullámú sugárzással való érintkezést lehetőleg csökkentsük minimálisra.

Írom most, körbevéve a számítógépen wifi-jével. Karnyújtásnyi távolságra a mobiltelefonomtól…

Az a helyzet, hogy a mikrohullámú háttérsugárzás manapság egyszerűen tény. Nem tudjuk kihúzni magunkat alóla. Mégis: igyekezzük lehetőség szerint amennyire lehet elkerülni.

A mikrohullámmal melegített ételek problémája

A mikrohullámmal melegített ételekről már erősen megoszlik a természettudósok, és a természetgyógyászok véleménye.

A tudósok azt mondják, hogy a mikro:

  • nem rosszabb, mint a hagyományos főzés, mert
    • A hiedelmekkel ellentétben NEM okoz kémiai reakciót
    • kémiai szemmel NEM működik másként.mint egy hagyományos melegítés
    • NINCS külön „mikro effektus”, vagy olyasmi hogy „melegítés nélkül növeli meg a molekulák kinetikus energiáját”. Ez már amiatt sem lehetséges, mivel az anyag hőmérséklete nem elválasztható fogalom a molekulák kinetikus energiájától (bővebb magyarázatért lásd az első részt..
  • Jobb mint a hagyományos főzés mert:
    • nincs odaégett étel (ha egyszer odaég, akkor használhatatlanra ég). Emiatt kevesebb a rákkeltő, ámde finom íz az ételben
    • rövidebb a melegítési idő, emiatt talán kevésbé károsodnak az ételek

A természetgyógyászok viszont tiltakoznak a mikrózott ételek ellen. Sok tiltakozás a természettudományos érvek félreértésén alapul, de a tapasztalatuk igaz: valami gáz van a mikróval.

Szerintük ugyanis

  • összekuszálja az étel bioenergiáit
  • nem tölti fel az ételeket az ezen égövön feltétlenül szükséges „tűz” energiával
  • feltölti viszont a maga sajátos civilizációs katyvastával.
  • Mondják még, hogy a mikro rezgései lassan ülepednek le az ételben, és ezt a rezgést átadják a testünknek is, ami csak nehezen csillapul.

Hát ez a mikróról szóló összegyűjtött tanulmányaim összefoglalása. Mindezek alapján mindenki eldöntheti, hogy használja-e vagy inkább eltekint tőle.

Itt a cikk végén, én is összefoglalom a saját véleményemet:

Szerintem az ember, ha teheti ne használjon mikrót. Egy természetes, vagy természetközeli élethez ez egyszerűen hozzá tartozik. Ugyanúgy, ahogy magad gyúrod a kenyeredet (nem a boltban veszed, és nem a kenyérsütő gép süti!), magad készíted a téli lekvárokat és szörpöket, és minden nap főzöl a családnak.

Ha megteheted.

A mai felgyorsult életünkben ezt sajnos nem sokan engedhetik meg maguknak. Én igyekszem minden nap meleg ételt tenni az asztalra, de a boltban veszem a kenyeret, és bizony az esti gyors-melegítésekhez elég gyakran használok mikrót. Mert különben egyszerűen meghülyülnék. Mert egyszerűen nem bírnám elvégezni másképp a mindennapi munkámat.

Én is, mint ahogy mindannyian próbálunk természetközeli életet élni, de sajnos a nap így is csak 24 órából áll. És valamikor pihenni is kell. És mindenki mást tart fontosnak a naponta együtt töltött néhány óra alatt. Ki az egészséges táplálkozást, ki a kettővel több mesét e gyereknek, ki a sportot, ki az aktív kikapcsolódást.

Amit én adni tudok, az csupán a tudás, és az információ a tudatos döntéshez. A Többi a Te dolgod, Kedves Olvasó!”

Szerző – forrás: Creativiky – www.creativiky.hu

***

Én nem használom a konyhámban!

Itt a cikksorozat végén én is elmondom, hogy már jó ideje nem használom a mikrót, és köszönöm, elvagyok nélküle. Kicsit macerásabb ugyan az ételt a családnak a gáztűzhelyen melegíteni, jobban kell vigyázni, nehogy leégjen, többször kell megkeverni, és figyelni, hogy egyenletesen melegedjen az étel, ne csak az alja. Ez az elején okozhat időveszteséget és kis frusztrációt, hiszen komfortzónánkat némileg el kell hagyni, ha lemondani kívánunk a mikróról.

Én mióta megismerkedtem Dr. Masaru Emoto professzor tanításával (ld. youtube – a Víz üzenetei – három részes kis „trilógia”) , miszerint a víz képes felvenni információkat, azokat tárolni és továbbítani, azóta jobban megértettem, hogy nem mindegy, hogy egy étel milyen információkat hordoz magában. Hiszen ételeinkben megtalálható a víz elem is, és a mikrohullám ennek a szerkezetét megváltoztatja (nem pozitívan). Ez pedig biztos vagyok benne, hogy káros hatást eredményez a szervezetben.

Ugyan a mikró még a hűtő tetején pöffeszkedik a lakásban, de szinte csak alkalmi vendégeim kedvéért, akik el nem tudják képzelni, hogy kávéjukat ne abban melengessék meg.

***

Te használod a mikrót? Mi a véleményed? Kérlek, mondd el nekünk bátran, akkor is, ha nem értesz egyet!




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

One Response to “A mikrohullámú sütőről – összefoglaló”

  1. cocobaja szerint:

    Évek óta mikro nélkül élek, két kicsi gyerekre vigyázok, nekik sem használom. Vagy frissen főzök vagy könnyen melegíthető raguféléket főzök. Néhány ételt vízfürdőben melegítek.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM