Könyvajánló: Robert O. Young – A pH csoda






A pH csoda könyv elolvasása előtt már olvastam néhány nagyszerű szerző könyvét a lúgosítás és egészséges táplálkozás témaköréről, így már képben voltam a témát illetően. Mégis, várakozásaimat felülmúlta.

A könyv két szerzője, Robert O. Young PhD. és Shelley Redford Young megerősített a hitemben, és még számos plusz információt is adott. Mindenkinek csak javasolni tudom a könyv elolvasását, hiszen a szervezetben a sav-bázis egyensúly helyreállítása minden problémánál elsődleges cél kellene, hogy legyen. Az acidózis, elsavasodás számlájára sok betegség írható.

Sok dolog csak a könyv olvasása közben tárult fel benne, úgy érzem, ha nem kaphattam volna kezembe ezt a könyvet, csak tévúton járnék, és még mindig keresném az „igazságot”, vagy  hinném jónak azt, amit eddig hittem, hiányosan.

Számomra ez a könyv az egészséges táplálkozás bibliája. Robert O. Young mikrobiológus úttörőként mond ki sok dolgot, amiről mi gyökeresen az ellenkezőjét hisszük.

„Igazi áttörés” – írja Harvey Diamond is, a világhírű „Testkontroll” szerzője.

„Igazi áttörés! … Azt nyújtja, ami a leginkább számít, a súlycsökkenésen túl egy egészségesebb testi állapotot, új energiák felszabadítását, és egy erősebb immunrendszert.”

Ami nekem különösen tetszett, az a rengeteg személyes tapasztalat. Sok embert a halál torkából hozott vissza ez a fajta táplálkozási program, segítségükkel küzdöttek le sok betegséget, akár még a rákot is.

Néhány ajánlást leírok itt, ami ezzel a könyvvel kapcsolatban született:

„Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki felelősséget érez a társadalom, a családja és önmaga egészsége iránt. Remélem, a természetgyógyászoknak és orvosoknak pedig tankönyve lesz.” – Béky László természetgyógyász szakértő

„Ez a könyv egy kincs. Az elsavasodás problémakörét kristálytisztán, az átlagember számára is érthetően fogalmazza meg. Ha a savasodás nem is minden kórállapot elsődleges oka, jelenléte minden kóros esetben megfigyelhető, és helyreállítása a gyógyulás felé vezető út legfontosabb lépése.” – Dr. Gulyás Tamás intenzív-terápiás szakorvos

A könyv hátulján lévő rövid tájékoztatót is idézném a kedvcsináláshoz:

„Intsen búcsút az alacsony energiaszintnek, a rossz emésztésnek, a fölös kilóknak, a testi fájdalmaknak és a betegségeknek! Üdvözölje az új életerőt, a szellemi frissességet, egy egészségesebb, egy karcsúbb és rugalmas testet. A kulcs az Ön egészsége a vér sav-bázis egyensúlyán múlik, illetve azon, hogy a megfelelő étrend segítségével Ön megteremti-e az optimális 80/20 lúgos és savas egyensúlyi arányt a szervezetében. Ez egy teljesen új, bizonyítottan működő táplálkozási program, amely jó hatással lehet a szervezetének kémhatására, segíti az életerő visszanyerését és az egészség megőrzését. Fedezze fel, milyen hatása lehet Önre:

– Az alacsony szénhidrát- és magas rosttartalmú reggeli, amely talán a legnagyobb étrendbeli változtatás.

– A tisztítókúra – folyékony méregtelenítés azért, hogy a test megszabaduljon a méreganyagoktól, és rendeződjön az emésztés, valamint az anyagcsere.

– A test megszabadítása káros baktériumoktól, élesztő- és penészgombáktól.

– A lúgosító ételek – paradicsom, avokádó és zöldségek – valamint, ezek vegyítése enyhén savas ételekkel, mint amilyen a hal, gabona, és bizonyos gyümölcsök, hogy ínycsiklandó és finom ételek készüljenek.

– Az étrend-kiegészítők – hogyan válasszunk, vásároljunk, és hogyan határozzuk meg a számunkra megfelelő adagolást.

– A víz, a legfontosabb italunk – hogyan győződjünk meg arról, hogy a miénk jó minőségű, tiszta és bőséges mennyiségű.

E forradalmi életmód-program hihetetlen hatásának segítségével tanulja meg helyreállítani az egyensúlyt életében és étrendjében!

A könyv tartalmából:

I. rész: Az elmélet

1. Egészség az Új Biológia szerint

2. Alapok: a savak, a vér és a candida

3. Az emésztésről

4. A helyes táplálkozás

5. Az vagy, amit megiszol: víz, levek, és a „Zöld ital”

6. Az ételek kombinálása

II. rész: A program

7. Átállás

8. Tisztítókúra

9. Motiváció

10. Étrend kiegészítők

11. A részek összeillesztése

III. rész: Receptek

Köztük: saláták, salátaöntetek, levesek, főételek, köretek, szószok, ízesítők, mártások, pástétomok és töltelékek, levek, dió- és mogyorófélékből, magvakból készült tejek, kenyerek, ropogós rágcsálnivalók, sütemények és desszertek, egyes hozzávalók helyettesítői

És végül a könyv végén található egy kis ismertető a szerzőkről:

„Robert O. Young, ph.D., D.Sc. – nemzetközileg elismert mikrobiológus és táplálkozástudós, aki szerte a világon előadásokat tart az egészségről és a jóllétről. Tudományos fokozatot szerzett mikrobiológiából és táplálkozástudományból. Annak szentelte életét, hogy megtalálja a betegségek okait, és segítsen az embereknek egészségük visszanyerésében. A pH Csoda Élet Alapítvány vezetője és nemzetközi elismerésben részesült a cukorbetegséggel, daganatos megbetegedésekkel, leukémiával és AIDS-szel kapcsolatos kutatásaiért. Az Amerikai Mikrobiológiai Társaság és az Amerikai Természetgyógyász Szövetség tagja. Rendszeresen továbbképzéseket tart az élő vérelemzés és az Új Biológia témájában.

Shelley Redford Young, L.M.T. – diplomás masszázsterapeuta és szenvedélyesen érdekli az optimális táplálkozás. Dr. Young-gal együtt tart előadásokat szerte a világon az egészséges étrend alapkövetelményeiről, megosztva ízletes, lúgosító, vegetáriánus receptjeit az emberekkel (ezekből számos megtalálható ebben a könyvben is.)

Robert és Shelley Young garantáltan hasznos és felvilágosító tudást adnak át az egészséggel és táplálkozással kapcsolatban.


***

Ajánlom olvasásra mindenkinek!

Te olvastad már? Kérlek, mondj véleményt róla!




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM