Aszalás otthon






Az aszalás nem új keletű dolog, amikor még nem létezett répacukor, egyéb tartósítószer, régen is használták a tartósításnak ezt a módját. Fontos azonban tudnod, hogy az aszalást nemcsak tartósításhoz használhatod.

Változatosabbá és egészségesebbé teheted vele étkezésed.

Aszalni lehet gyümölcsöket, zöldségeket, fűszernövényeket, gyümölcs- és zöldségpüréket, „magpüréket”.

– Aszalni többféleképpen lehet. Régebben a napon való aszalás volt a meghatározó. Ez a módszer a mai fejlett technika miatt már kihalóban van, és el is mondható róla, hogy kissé körülményes, hiszen csak több napig tartó meleg, napsütéses időben lehet aszalni, ráadásul megfelelő védelmet kell nyújtanunk a rovarok, bogarak ellen. És akkor még ott van a por, amit ilyen esetben szinte lehetetlen kikerülni.

– Van, aki saját sütőjében aszal, erre alkalmas mind az elektromos, légkeveréses és gázsütő. Fontos itt megjegyezni, hogy ha ezt a módját választod az aszalásnak, a sütődet csak alacsony hőfokra állítsd, és az ajtót ujjnyira támaszd ki, hogy a keletkező pára el tudjon távozni.

Az aszalás ugyanis az ételek dehidratálását, kiszárítását jelenti. Aszaláskor csak az alapanyag nedvességtartalma csökken, elmondható ugyan, hogy vitamintartalmából, ásványi anyag tartalmából is veszít ugyan valamennyit, de ez nem olyan mértékű, mintha másféle tartósítási módot használnál (pl. főznéd az ételt, vagy befőttként raknád el).

Egyesek javasolják, hogy aszalás előtt cukros szirupba tedd a gyümölcsöt, esetleg még forralj is rajta egyet, én ezt nem javaslom. Az aszalványoknak amúgy is magas a cukortartalma, ezzel csak egészségtelenné teszed az egészet. Kinézete ugyan lehet, hogy szebb lesz, de egészségtelenebb is.

Fontos tudnod, hogy ne várd azt, hogy saját otthoni készítésű aszalványod ugyanolyan szemet gyönyörködtető lesz, mint a bolti csomagolt változatok. A bolti aszalt gyümölcsök kénnel vannak kezelve. Ez azért szükséges, hogy ne barnuljanak meg, és gusztábbak legyenek. Ki szeretne ugyanis vásárolni egy barna, csúnya aszalványt?

Ha otthon aszalsz, az ne zavarjon téged, hogy a színe nem egyezik meg a bolti fajtával.

– Manapság a legelterjedtebb az elektromos aszalógépekkel történő aszalás. Többféle aszalógép van már forgalomban. A legelterjedtebbek a kerek aszalógépek, vannak forgó tálcásak is köztük. Általában  5 tálcával rendelkeznek, esetleg bővíthető a tálcaszám 9-ig. Ezek az aszalógépek általában nem rendelkeznek hőfokszabályozóval.

A hőfokszabályozás azért lenne jó dolog, mert az ételek csak kb. 43  fokot bírnak ki úgy, hogy ne veszítsék el az enzimtartalmukat, azaz „élők” maradjanak. E fölött a hőmérséklet felett az enzimek „elpusztulnak”.

A nyers ételeket kedvelők körében nagyon népszerű az Excalibur nevű professzionális aszalógép. Ez egy drágább fajta, négyszög alakú. A ventilátor itt nem alul van, mint a kerek aszalók esetében, hanem oldalt, biztosítva minden szinten az egyenletes hőmérsékletet, és levegőeloszlást.

Elmondható, hogy aszaláskor mind a kerek, mint a négyszögletű aszalókban célszerű a tálcák forgatása, kerek aszalóknál a tálcák szintjének a váltakoztatása is az egyenletes aszalás miatt, mivel kerek aszalóknál az alsó szinten magasabb hőmérséklet uralkodik, így az ott lévő zöldség/gyümölcs előbb megaszalódik.

Aszalási idő:

Az aszalási idő attól függ, hogy mit szeretnél aszalni. 24 óra alatt ezekben a gépekben szinte minden megaszalódik. Hogy mennyi ideig aszald, ez függ a gyümölcs méretétől is és nedvességtartalmától.

Aszalványok tárolása:

Akkor jó a gyümölcsaszalvány, ha tapintásra még puha, de ha megnyomod, akkor már nem csepeg. Van, aki a vászonzsákban való tárolásra esküszik, van, aki az üvegben való eltevésre. Próbáld ki mindegyiket, arra azonban vigyázz, hogy ne penészedjenek be. Minél tovább aszalsz valamit, annál kevesebb az esélye a penészedésnek.

Ha gyümölcspüréket aszalsz, ezeknek a tárolása hűtőszekrényben ajánlott. A csontszárazra aszalt krékereké pedig zárt fémdobozban, így sokáig elállnak.

***

Én nemrég vetettem bele magamat az aszalásba, aszaltam már almát, paradicsomot, banánt, gyümölcslapot, magvas édes krékert, zöldséges és magos krékert is. Kerek, Hauser aszalóm van, nem tudok rá rosszat mondani, de ha esetleg valamikor tönkremegy, akkor a következő egy Excalibur lesz.

Általam is elkészített recepteket hamarosan közlök. 🙂

Az én Hauser aszalógépem:

***

Te szoktál otthon aszalni? Van tapasztalatod az aszalás terén?




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

10 hozzászólás to “Aszalás otthon”

  1. sisi szerint:

    Nekem is ilyen aszalógépem van 🙂 Most kaptam szülinapomra és azt szeretném kérdezni, hogy az a műanya valami is kell bele amikor aszalom? Ilyen műanyag lap aminek lyuk van a közepén de sehova nem illik! Köszönöm a választ előre is 🙂

  2. Nem kell bele, az csak akadályozná a levegő áramlását a polcok között.

  3. sisi szerint:

    rendben

  4. pariah szerint:

    szia nóra!
    banán aszalásba fognék… 🙂 ha pár válasszal tudnál segíteni, nagyon megköszönném. nekünk is hauser aszalónk van. ha cukros szirupba nem is, de citromos lével érdemes a színelváltozások miatt leöblíteni? a banánt tényleg KÉT napig kell aszalni? mi volt a te „recepted” a banán aszalására?

  5. Vámosi Nóra szerint:

    Szia! Hűha, az már régen volt, amikor így banánkarikákat aszaltam. Cukros szirupba semmiképpen ne mártsd, a citromos levet jó ötletnek tartom, bár nem gondolom, hogy a szín a lényeg. A természetes módon aszalt gyümölcsök megbarnulnak, csak az esztétikáján ront, de nincsen azzal semmilyen gond.
    Hogy hány napig kell aszalni? Nem nagyon emlékszem már, de szerintem Hauser aszalóval nem kell két nap, mert az melegebb hőfokon működik. Nekem már másik van, azt alacsonyabb hőfokon szoktam működtetni, úgyhogy azzal tovább kell. Addig aszalt, míg nem túl kopogós-kemény-elrághatatlan, hanem mikor látod, hogy kiszáradt azért, de fogyasztható állapotban van.
    Sok sikert az aszaláshoz! 🙂

  6. Eszti szerint:

    Szia! Gázsütőben meddig kell aszalni ? Gyümölcslapot csinálnék.

  7. Vámosi Nóra szerint:

    Eszti! Időt nem tudok mondani, biztosan kell pár órát. Addig, amíg megszárad a lap, nem ragacsos.

  8. Nora szerint:

    Szia Nori!Van egy nagy problemam..paradicsomot aszalok,kb 26 oraja megy a Sedona aszalom,45 celsius fokon…teljesen kiszertnem oket szaritani..de most lattom,hogy par darab mintha peneszedni kezdene..pedig besoztam oket,sot meg szaritott oreganoval is beszortam oket..nem ertem,hogy mi lehet a problema.. tudnal tanacsot adni,gondolom tapasztaltap vagy..KOSZI!

  9. Vámosi Nóra szerint:

    Szia!
    Ami kérdések felmerülnek bennem: egészségesek voltak a paradicsomok? Nem túlérettek? Nem vágtad őket túl vastagra? Jó az aszaló ventilátora, tökéletesen működik?
    Nem tudom, mi lehet a probléma, én nem szoktam sózni őket. Nem lehet, hogy csak a só ült ki rájuk, és azt néz úgy ki, mintha fehér penész lenne?
    Ha folyamatosan megy az aszaló … és nem volt semmi fenti probléma, amit a kérdéseimmel próbáltam felderíteni… akkor másra nagyon nem is tudok gondolni.

  10. Virág szerint:

    Nekem van elektromos gyümölcsaszalóm, amíg a panelben laktam ott használtam,kisebb mennyiséget lehet ezzel az aszalóval készíteni. Hátránya még,hogy árammal működik és bizony azt fogyasztja is.Most már kertes házban lakom szép kis terület tartozik hozzá tele gyümölcsfával és ehhez tartozó kertészmunkával.Nyár végén hirtelen sok gyümölcs termelődött, ezért valamilyen megoldást kellet találjak ha nem akartam,hogy elrothadjon a fák alatt a gyümölcs.Kerestem a netten több lehetőséget (csak is alternatív energiával,napkollektorral működő bioaszalóban gondolkoztam) és ráakadtam egy mesteri munkára: napkollektoros bio gyümölcsaszaló néven fut,direkt nem írom az oldalt ne reklámnak tűnjön a történet. Szóval,a technikai rész teljesen meggyőzött,a külsejéről nem is beszélve,azóta az udvarom dísze az mellet,hogy hatékonyan letudom aszalni a kertben bearatott gyümölcsöt.Gyümölcsaszalásban szívesen segítek,már ez a második évem,az első év tanulásról-kísérletezésről szólt a második már tökéletes aszalványt eredményezett. Ha van kerted és pár gyümölcsfád,semmiképpen ne menj el a napkollektoros bio gyümölcsaszaló mellett.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM