Barátaink az olajos magvak






Kitűnő téli, melegítő táplálékaink az olajos magvak. Fogyasztásuk kedvező, egészségvédő hatással van a szervezetre, ám magas zsírtartalmuk miatt ezekből sem kell túlzásba esni.

Sokan fogyasztják az olajos magvakat csak úgy önmagukban pucolás után. Nem árt azonban tudni, hogy érdemes az olajos magokat nagyságuktól függően beáztatni 5-12 órára. Erre a könnyebb emészthetőség miatt van szükség. A magokban lévő enzimgátló anyagok inaktiválódnak ezen idő alatt, így emésztésük könnyebb lesz.

Az enzimgátló anyagok a természet csodás alkotásai. Az alvó, szunnyadó mag védelmében van szükség rájuk. Hogy míg a mag „alszik”, nincsenek meg a megfelelő körülmények a mag kikeléséhez, addig ne tudjanak kicsírázni.

Általánosságban igaz ezekre az olajos magvakra, hogy nagyobb mennyiségű többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, emiatt azonban könnyebben megromlanak, avasodnak. Olajukat célszerű emiatt csak rövid ideig és sötét helyen tárolni.

Ezekből az olajos magokból készíthetünk növényi tejet, magtejet esetleges, ízlés szerinti ízesítéssel, édesítéssel.

Saját növényi tej receptjeimet itt találod: Növényi tejek készítése

***

Nézzünk most néhány olajos magvat címszavakban, hogy milyen értékes anyagot tartalmaz, miért érdemes fogyasztanunk őket.

  • Dió

Koleszterinszint csökkentő hatással bír, gátolja az érelmeszesedést telítetlen zsírsav tartalmának megfelelően. A, B1, B2, C vitaminokat tartalmaz. Kiemelkedő jód, kalcium, foszfor, nátrium és kálium tartalma van. Az agyra kedvező hatást gyakorol. Gyógyhatása régóta ismert. Féreg- és parazitaölő hatású. Aromás olaját, a dió olajat terápiás céllal is használják, különösen ízletes salátákba keverve.

  • Törökmogyoró

B vitaminokat és E vitamint tartalmaz. Kiemelkedő a réz tartalma. Tartalmaz továbbá kalciumot, káliumot és vasat. Magas rosttartalom jellemzi. Fokozza a koncentráló képességet, serkenti az agyat, akárcsak a dió.

  • Pekándió

Kiemelkedő folsav tartalommal bír, ezért kismamáknak ideális táplálék. Sok vitamint (A, B1, B2, B3, B6, C és E vitamin) és ásványi anyagokat (kalcium, foszfor, vas, cink, kálium) tartalmaz. Koleszterinszegény.

  • Szezámmag

Kiemelkedően magas a kalcium tartalma. A magok kalcium királya. Könnyen emészthető. Lassítja az öregedés folyamatát. Jelentős B1 és E vitamin tartalma. Nagy mennyiségű vasat tartalmaz. Ásványi anyag tartalma közül még megemlítendő: mangán, réz, magnézium, foszfor és cink tartalma. Finom kalciumdús magtej nyerhető belőle vízzel turmixolva és leszűrve.

  • Lenmag

Sok esszenciális zsírsavat tartalmaz (omega-3, omega-6 zsírsavak). Érelmeszesedést megelőző hatással bír, valamint enyhe hashajtó hatása is van (abban az esetben, ha egészben fogyasztod bő folyadékkal). Olaja fogyasztható salátákra öntve illetve remek bőrápoló. Teljes kiőrlésű pékáruk tápanyagtartalmának növelésére igen kedvelt. Szórhatod egészben pogácsákba, kenyerekbe, salátákra, de őrölve nagyon finom aszalt kekszek (ún. élő napkekszek) alapanyaga lehet. Őrölve vízzel keverve kiváló tojáshelyettesítő, mivel ez esetben kiereszti nyálkaanyagát, ami emulgeálószerként szolgál, azaz ételek összetartására. Kiemelném F-vitamin tartalmát, valamint tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot és vasat. Létezik barna és sárga változata is.

  • Napraforgómag

Értékes a zsírtartalma, értékes linolsavat és olajsavat tartalmaz. Ideális magas koleszterinszintre és magas vérnyomásra, így érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszik. Ha lehet, pörköletlenül és sótlanul fogyaszd, hiszen pörkölsé során a benne lévő zsírsavak nagy része tönkremegy. Magas az E-vitamin tartalma és kiemelkedő B1 vitamin forrás. Sok benne a kalcium, magnézium, kálium.

  • Mandula

Bőrétől megfosztva (dobd pillanatra forrásban lévő vízbe) és beáztatva könnyen emészthető. Magas ásványi anyag- és vitamin tartalmú. (sok-sok E-vitamin + B1, B2 és C vitamin, ásványi anyagok közül: kalcium, magnézium, vas, cink, mangán, réz). „Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a szívinfarktus kockázata, alacsonyan tartható az LDL koleszterin szintje, valamint segít a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának megakadályozásában. … Antioxidáns, koleszterinszint csökkentő, agyműködést javító hatású.” (Új Életmód Magazin (2011/2)

  • Tökmag

Kiemelkedik linolsav tartalma. Hatékony prosztatamegbetegedések esetén. Segíti az agyműködést, idegrendszert erősítő hatása van. Magas az E-vitamin, A-vitamin és szelén tartalma.

  • Kesudió

Nyersen maga a mag és a mag héja is mérgező, ezért héjtalanul és hőkezelve kerül forgalomba. Nagyon ízletes mag, a nyerskonyha kedvelt alapanyaga. Vízzel turmixolva és édesítve, csipetnyi vanília por hozzáadásával finom és egészséges vaníliás krémöntet készíthető belőle. Magas a zsírtartalma, ezért fogyókúra esetén csínján bánjunk vele. A Foodmatters című dokumentumfilm alapján remek rákmegelőző hatással bír. Erősíti a csontokat kiemelkedően magas kalcium tartalma révén, a körmöket és a hajat. Sejtmegújító hatású. Magas kalcium tartalma mellett tartalmaz még foszfort, magnéziumot, vasat, rezet, cinket, szelént. Igen magas a keményítőtartalma.

  • Paradió

Hazánkban még nem nagyon elterjedt, ráadásul igen drága, mert kizárólag vadon termő fákról gyűjtik be, mert alkalmatlan nagyüzemi termesztésre. Igen értékes anyagokat tartalmaz. Kiemelkedik a szelén tartalma. Szellemi teljesítmény fokozó hatású. Remek antioxidáns, magas E-vitamin tartalommal. Már napi 1-2 szem paradió fogyasztásával fedezhető egy felnőtt ember szelén szükséglete. Vigyázat! Könnyen avasodik, ezért hamar elfogyasztandó! Ásványi anyagai: kalcium, kálium, magnézium, vas, foszfor, szelén.

Figyelem!

Az olajos magvak pozitívumai mellett egy kis negatívumként megemlíteném, hogy sokaknak allergizáló hatása is van. Ezért kisgyermekek esetében nem árt óvatosnak lenni!

(Írásom alapjául az Új Életmód magazin 2011/2. számában megjelent cikk szolgált)

***

Neked melyik olajos mag a kedvenced? Melyiket fogyasztod rendszeresen?




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

2 hozzászólás to “Barátaink az olajos magvak”

  1. Szaffina szerint:

    Nekem a napraforgómag. Imádom tejfölnek!

  2. Gabi szerint:

    nekem a kesudió. isteni finom csokikrémet csináltam belőle pici víz, kakaópor, xilit hozzáadásával, selymesre turmixoltam.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM