Minden bejegyzés a(z) ‘Receptek’ kategóriában

Egészséges, cukormentes alternatíva Cini Minis és fahéj rajongóknak

A boltban láttam, hogy már többfajta kölesgolyó is kapható, többféle ízesítésben. Nem mindegyiket venném meg sósak közül a benne található „élesztőkivonat” alkotórész miatt, mely valószínű ízfokozót, nátrium-glutamátot tartalmaz, de az édesek körében (kakaós és fahéjas) a hozzáadott egyebek nem vészesek.

Gyümölcsmártás főzés nélkül

Finom, gyorsan elkészíthető nyári ebéd gyümölcsökből egyszerűen.

Nyers epertorta

A szokásos nyers tortát készítettem el, csokis krémmel a tetején, de most epres krémet kentem középre. Nagyon finom lett. 🙂

Gombás rizottó

Húsevő koromban szerettem a májrizottót, ennek mintájára jött az ötlet, miközben azon gondolkodtam, hogy mit lehetne még rizibizin, párolt zöldségeken, borsófőzeléken és borsólevesen kívül a borsóból készíteni.

Kakaós zabkása

Néha boltban szoktam venni kakaós zabkását (porridge – Müller), de sokkal egészségesebb, ha házilag, otthon készítjük. Én kakaósan szeretem a legjobban, de lehet pl. almával, és egyéb gyümölccsel (pl. aszalt gyümölccsel) is készíteni.

Nyers almatorta

Juditnál láttam az ötletet, aki a Mannatural ételvideója alapján készítette el ezt az almatortát. Nagyon guszta volt, így én is kipróbáltam. Tényleg finom, bátran ajánlom. 🙂

Lucumás – kakaós gabonakávé rizstejjel

… és a címmel már el is mondtam a hozzávalókat. 🙂 Ebben a hideg időben megkívántam egy jó meleg csokis italt, ez jutott eszembe.

Répás-kesusajtos cukkinispagetti

Újra nyers ebédet készítettem ma magamnak, picit elszoktam már az ilyen fajta nyers ízektől… jó lesz visszaszokni. 🙂 Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, kevés alapanyag szükséges hozzá.

Kókuszgolyó kakaóvajas csokikrémből

Kókuszgolyóból már van néhány recept itt a blogon, mindegyik nagyon finom, de ez a mai különösen finom. Eleinte csokikrémnek készült, majd mivel nem jött ihletem arra vonatkozólag, hogy mihez használjam fel… tortát nem szerettem volna, és egyéb még töményebb nyers dolgokat, ezért kókuszreszeléket kevertem bele, és golyókká formáztam.

Gombás-cukkinis lapcsánka

Eredetileg cukkini nélkül terveztem egy gombafasírt félét. Végül megláttam a konyhapulton az árválkodó cukkinit is, így belekevertem azt is lazításként. Az eredmény egy finom, tócsnira/lapcsánkára emlékeztető sülemény. 🙂

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM