Drágább-e a reformtáplálkozás?






Sokan élnének egészségesebben, ám mindig akad valamilyen „kifogás”, pl, „úgysem tudok lemondani a csokiról”, vagy „a mi környékünkön nem tudnék reform élelmiszereket bevásárolni”, vagy „a reformtáplálkozás a családunk számára túl drága”.

Ez a cikk arra próbál rávilágítani, hogy drágább, avagy nem drágább egészségesebb dolgokat fogyasztani, áttérni a reformtáplálkozásra.

Mindjárt egy rövid kis sztorival kezdeném. Barátnőmnek mutattam a honlapomat, aki néhány cikket elolvasott. Valószínű tudatában volt annak, hogy igen, lehetne egészségesebben is élni, de a xilites irományomon elmorfondírozott, hogy na, ha ő ezzel helyettesítené a cukrot mindig, rámenne a gatyája is. Úgy éreztem, ezzel le is mond arról, hogy megpróbáljon valamilyen jobb megoldást a cukor helyett.

Nem mondtam rá semmit, mivel nem vagyok az a típus, aki másra próbálja ráerőltetni az akaratát, de úgy elgondolkodtam magamban.

A xilit ugyan nem olcsó, sőt, rámondhatjuk, hogy drága. Sőt, ha minden élelmiszert pusztán lecserélni szeretnénk egészségesebbre, akkor valóban, lehet, hogy nem futná a költségvetésünkből mindenre.

Lecserélnénk egy az egyben a sima, fehér lisztet teljes kiőrlésűre, a cukor helyett xilitet, juharszirupot és steviát használnánk, csírákat, gabonaféléket vásárolnánk, és mindenből a jobb minőségű és a drágább árut.

Ezt nézve valóban olyan következtetésre juthatunk, hogy a reformtáplálkozás drága.

De nézzük csak! Számomra a reformtáplálkozás nemcsak azt jelenti, hogy ugyanannyit eszek, ugyanolyan mértéktelenül, mint előtte. Fehér kenyérből, ha kellett két szelet, teljes kiőrlésűből csak egy szeletre van szükségem ugyanolyan jóllakottság eléréséhez.

Ha a reformtáplálkozás mellett döntök, akkor a teázás mértéktét is lecsökkentem (vagy elhagyom), tudván, hogy a tea rendkívül savasító hatással bír főleg, ha bolti citromlével készítjük. (kb. ph 3,5). Egy liter teán máris spóroltam vagy 10 dkg cukrot.

Nem eszem továbbá annyi édességet sem, még teljes kiőrlésű lisztből készültet sem. Előtte ha heti 4-5-ször volt a tányéron sütemény, most heti max. 1 alkalommal sütök.

Nem vásárolok meg továbbá egy csomó felesleges dolgot, bolti műkaját: csokoládét, szénsavas üdítőt, felvágottat, vajkrémeket, egészségesnek tartott színezéktől és egyéb anyagoktól hemzsegő gyümölcsjoghurtokat, extra nassolnivalókat stb.

Így már közelítünk afelé, hogy lehet, hogy az egyik oldalon kiadunk egy csomó pénzt, de azt a másik oldalon megspóroljuk. Csupán annyit tettünk, hogy átcsoportosítottuk az összeget.

Sok silány minőségű és egészségtelen élelmiszer helyett kevesebb, ámde minőségibb, táplálóbb egészségesebb élelmiszerre.

Viszont: aki hosszabb távon egészségesebben táplálkozik, azoknak ez mindenképpen megéri, hiszen az immunrendszere ellenállóbb lesz, kevesebb gyógyszerre kell költenie. És maga az érzés, a tudat, hogy egészségesebben élek, táplálkozok – maga az érzés, hogy jobb a közérzetem, jobban érzem magam, szerintem ez anyagilag egálba hozza  a hagyományos egészségtelen táplálkozást a reformtáplálkozással.

Saját példámat mondom csak: a reformtáplálkozás úgy érzem, csak kb. 10-15 %-kal drágította a családi kasszát (tehát nem drágította eget rengetően, nem ment rá a gatyánk), viszont úgy érzem (még csak a kezdetén vagyok ugyan), de sokkal több energiám van a gyerekekkel is foglalkozni, és az itthoni munkák elvégzéséhez is.

Neked mi a véleményed? Szerinted valóban annyival drágább a reformkonyha, hogy nem éri meg?




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

One Response to “Drágább-e a reformtáplálkozás?”

  1. Ildikó szerint:

    Kedves Nóra!
    Tökéletesen egyetértek veled. Pillanatnyilag, az elmúlt néhány évben kiszolgáltatott helyzetben voltunk anyagilag, a kosztunkat tekintve is rá voltunk kényszerülve a szüleimre. Két évig. Előtte volt saját háztartásunk, saját koszttal. Nagyon sok pénzt költenek a szüleim – húsra, tésztára, felvágottakra, lisztre, cukorra, alapvető élelmiszerekre. Elértük, hogy az egész kis családom meghízott. Eleve nehezen bírjuk/bírtuk befogadni, mert nem ehhez voltunk szokva. Nekem minden főtt ételem mellé vagy saláta volt, vagy eleve zöldséges volt, mint mindenféle zöldséglevesek, főzelékek. Mi is ettünk minőségileg kifogásolható kajákat is korábban is, de nem azok tették ki a táplálkozásunk jelentős részét. És nem tudtam mindezeken itthon változtatni. Anyu nem eszi meg azt, ami nem úszik a sóban, nem csöpög a zsírban és zöldségből van. Apunak mindentől baja van, paprikától sava, tejföltől gyomra ég, rizst nem rontja el zöldséggel, salátákból egy-két ecetes, és kész. És kénytelenek voltunk ezt enni, és azt végignézni, ahogy a -kezdetben két éves, ma már 4 éves- kislányunk megszereti ezt a kosztot (rántott husi, rántott halacska, majonéz, ketchup, rizses hús), és már követeli. És elfelejtette, milyen jókat evett velünk korábban párolt zöldségeket, krumplit, sárgarépát. Baromi rossz volt látni. Pedig én is tudtam, hogy ha rajtam múlna, ugyanezt az összeget másképp, hasznosabban is be tudtam volna osztani. Mondanom sem kell, hogy anyukám szerintem cirka 110-120 kiló, pajzsmirigy problémája van, koleszterin gond, fáj mindene, alig tud mozogni, és nekem ki is mondta, hogy inkább meghalna, minthogy zöldségeket egyen. Apu hajlandó volna változtatni. Ő nem kövér – neki csak mindene oda van. De nem akarom megvárni, hogy mi is így járjunk. Most végre kimozdulni látszunk ebből a helyzetből, és egyből rátaláltam a herbalife-ra is, és bármilyen veszekedés is lesz belőle, és nézeteltérés, feszültség, lesz egy kis rezsónk a szobánkban (amíg saját otthonunk nem lesz), és ott fogom magunknak a kosztot rendezni. Ha kérnek, ehetnek belőle, de nem kérek már az övékből. Nehéz mindezt leírni, és nagyon közben sem nyithattam ki a számat, hiszen örülhettem, hogy volt ez a lehetőség – de miattuk is változtatni kellett volna már régen ezen az egészen. Nekünk talán még nem késő. Náluk meg végig kell majd néznem a leépülést. sajnos.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM