Elsavasodás, útban a halál felé






Az emberi szervezet különösebb betegségek nélkül is képes lenne akár 120 évig is élni, napjainkban azonban már szinte nem, vagy alig létezik olyan ember, aki ezt az életkort eléri. A civilizatózis következménye mindez. Korunk népbetegsége. Szinte minden baj kiindulópontja. A túlsavasodott ember szervezete nem lehet egészséges. Az ember bázikus lény. Vérének ph értéke 7,35-7,45 között mozog. (enyhén lúgos).

Sok ember elsavasodásának megállapítására a vér ph értékét mérik, holott ez az érték nem mérvadó, hiszen csak rendkívül szűk tartományon belül mozog, és a szervezet igazi elsavasodásáról nem ad képet. Ha ez a viszonylag állandó ph érték eltolódna akár savasabb, akár lúgosabb irányba, bekövetkezne a halál. Mint ahogy az emberi szervezet a nagy hőingadozást sem képes elviselni, csak bizonyos hőfok mellett érzi jól magát, és marad életben.

***

Hogyan állapíthatjuk meg mégis, hogy el vagyunk-e savasodva magunk is?

Ezt biztosan érezzük is. Fáradékonyak vagyunk, arcunk, hajunk fakó, körmünk töredezett, kialakult a narancsbőr, idegesek, ingerlékenyek vagyunk, előfordulhat ödéma, laza fogak, vérző íny, vérkeringési zavarok… stb. Egyszóval: arcunkra van írva!

Továbbá erre a célra javasolható a ph papír, indikátor papír használata. Saját ph értékünket megvizsgálhatjuk a vizeletünkből. A reggeli vizelet általában a legsavasabb, akár 5 vagy 5,5 ph-t is mutathat. Ha ilyen értéket kapunk, feltétlenül fogyasszunk több bázisképző ételt, és kerüljük a savakat. Az elfogadott ph értéke a vizeletnek kb. a 7-nél van, ez a semlegeset jelenti. (Megjegyzem: az újszülött, anyatejjel táplált csecsemő vizelete 8-8,5 ph értékű).

Több helyen olvashatod azt, hogy az 5,5 ph értékű reggeli vizelet normálisnak számít. Ez csak azért van, mert ez a megszokott érték, mivel szinte a felnőtt népesség 99 %-a el van savasodva. Nem átlagot kellene számolni, hanem az egészséges értéket venni normálisnak.

A vizelet ph értéke nap közben is ingadozhat pl. étkezések hatására. Nőknek általában a menstruáció előtti napokban a legsavasabb a vizelete.  Megerőltető testmozgás után is megemelkedhet a vizelet ph értéke, az izmokban felhalmozódó tejsav miatt … tehát a vizelet ph értékére sok tényező van hatással.

Ne legyünk a mérések rabja, és ne értelmezzünk félre dolgokat. Néhány napos, napi többszöri mérés már hoz olyan eredményt, hogy megállapíthatjuk, testünk elsavasodott állapotban van-e.

Nyáladból is megállapíthatod a ph értékedet pl. két étkezés között. Az ideális 7-7,2 ph lenne, de általában ez csak 6,5 szokott lenni. Ez az átlag.

***

Egy kis ÉRDEKESSÉG! Általános nézet szerint az ember „összetétele” %-okban kifejezve:

– Ideális esetben (szinte nincs is ilyen): 30 % ásványi anyag és nyomelem és 70 % salakmentes testfolyadék

ahogy idősödünk, az ásványi anyagok mennyisége és a salakmentes testfolyadék mennyisége csökken, nő a salakanyagok és az elsalakosodott testfolyadék mennyisége.

– Egy 80 év feletti nő példáját véve:

40 % salakanyag, 40 % elsalakosodott testfolyadék, 14 % salakmentes testfolyadék, és csak 6 % nyomelem és ásványi anyag.

Borzasztó ez az összehasonlítás, de nem törvényszerű, hogy így legyen, csak rajtunk múlik.

***

Az elsavasodás korunk népbetegsége, rákfenéje tehát. Mi is okozza a savakat? Honnan van a sok sav?

Főként táplálkozásunkból:

– az édességekből (ecetsav, az édességek megédesítik ugyan hétköznapjainkat, de testünket elsavasítja)

– a gyógyszerekből (acetilsav)

– húsokból (húgysav)

– kávéból, teából (csersav) … stb.

A testünk bázisokat saját maga nem tud létrehozni, azt mindig külső táplálkozásból kell bevinni a szervezetbe. Savakat a szervezet maga is termel az anyagcsere folyamatai révén (pl. gyomorsav, húgysav, szénsav, ecetsav, tejsav, sósav), tehát innen is sok sav képződik.

Táplálékainkban kevés a létfontosságú anyag, nincs benne elég vitamin, enzim, ásványi anyag, nyomelem. Ez az oka annak, hogy sokat eszünk. Szervezetünk táplálékért kiált, hiszen éheznek a sejtjeink. Jön a következő adag hamburger, vagy más savképző étel. Pedig ha mennyiség helyett az energiában gazdag minőségre figyelnénk, már sokat tennénk az egészségünkért!

A maró sav megtámadja a különböző szerveinket, mirigyeinket, kialakulnak a gyulladások, ödémák, szívinfarktus .. stb.

Hogy a savak ölnek-e, ez egyrészt függ a koncentrációjuktól, másrészt a mennyiségüktől. A savak romboló hatásúak. Még a köveket és a fémet is megtámadják, képesek szétroncsolni. (Gondoljunk csak a savas esőkre). A szervezet okos, mindig semlegesíteni kívánja a szervezetbe került savakat, akár saját szervei kárára is, hogy életben tartsa az egész testet. Kivonja az ásványi anyagokat a fogakból, csontokból, hajhagymákból, hogy közömbösítse a savakat. Ha már nincs elegendő rendelkezésre álló ásványi anyag készlete a szervezetnek, kimerült a szervezet, elöregedett, ez számos katasztrófa okozója is lehet.

Civilizációs táplálékaink gondoskodnak arról, hogy szinte kivétel nélkül elsavasodjunk, mígnem beáll a savhalál. Ez jelentkezhet veseprobléma, rák, cukorkóma, infarktus formájában, hogy csak párat említsek. Végzetesek. Táplálkozásunk okozta akár halálos kimenetellel is végződhető betegségnek kell tehát tekinteni az acidózist, az elsavasodást.


Mit lehet tenni? Hogyan lehet megelőzni az elsavasodás okozta tragédiákat?

– Csökkenteni kell az élvezeti cikkek fogyasztását, sőt, ajánlatos teljesen megszüntetni (cukor, fehér liszt, kávé, tea, cigaretta) Egy találó idézettel illusztrálom: „Az élvezet „kishatárforgalom”: átkelés a halál savas birodalmába, szerencsés visszatéréssel.”

– Csökkenteni a fehérje- és hús- és tejfogyasztást

– Gyógyteákat, zöldségleveket ajánlatos fogyasztani

– Sok zöldséget enni lehetőleg nyers állapotban

– A gyümölcsöket éretten fogyasztani (az éretlen gyümölcs fogyasztása ugyanis szintén savakat tud képezni)

– Rendszeresen salaktalanítani a szervezetet kiegészítve bázikus testápolással

– Tanuljuk meg a helyes légzést, hiszen a mély lélegzetvétel is savtalanít.

– Hosszú bázikus, „kilúgozó” fürdőket venni (ph, 8,5), hasonló adottságokkal rendelkező lábfürdőket is beiktatni.

– A megerőltető sportot váltsa fel a kényelmes, tudatos testmozgás.

– Kerülni a stresszt, és a negatív lelki folyamatokat (mérgelődés, aggódás..)

Gondolkodj el Te is kérlek, míg nem késő! Az elsavasodási folyamat visszafordítható!

Jó egészséget kívánunk!




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

One Response to “Elsavasodás, útban a halál felé”

  1. […] Kerüld a savasító élelmiszereket! Próbáld meg szervezeted lúgosan tartani. Lúgosíts […]

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM