
Sok dolog van, amiről azt hisszük, hogy helyesen hisszük, hiszen még a csapból is az folyik. Ilyen pl. az a tévhit, hogy a tej egészséges, vagy hogy az ember mindenevő. Ezt olvassuk bulvárlapokban, ez folyik a médiából, sőt, még néhány szakember is ezt a nézetet vallja.
Manapság egyre több ilyen emberek tudatában meggyökeresedett tévhitről derül ki, hogy az mégsem úgy van, ahogy hittük. Ilyen a fehérjekérdés is.
Fogyni vágyók, testépítők, és a hétköznapi emberek is próbálnak „odafigyelni fehérjebevitelükre”.
Pedig lássunk csodát most, hogy mi az igazság!
Régebben én is ezt a nézetet tanultam, és hittem, tudtam, hogy ez így van. Ám egy webkonferenciás beszélgetés alkalmával egy dietetikus megemlítette, hogy a legtöbb ember nem fehérjehiányban szenved, hanem fehérjetöbblettel küzd (csakhogy ezt ők nem tudják, így még sulykolják magukba a többnél több fehérjét – pechükre).
Gondoltam, hát, hiába dietetikus, biztosan egy újabb divathóbort és irányzat, és hát mindenhol az ellenkezőjét olvasni, így, ugyan megütötte a fülemet nagyon a megjegyzése, de nem foglalkoztam tovább vele, gondolván, én ezt valószínű, hogy jobban tudom.
Aztán egyre több szakirodalomban és könyvben ütötte fel a fejét ugyanez a gondolat. Részletesen, az elsavasodás oldaláról és egyéb vonatkozásokban is bebizonyítva számomra, hogy a fehérjét bizony nagy mítosz lengi körül.
Nézzük, miket is olvastam ezekben a szakirodalmakban, hogyan is van ez a fehérje (protein) – kérdés:
Egy évszázada gyökeresedett meg ez az elképzelés, hogy izommunka során fehérjét használunk el, és a fehérje az ember fő energiaforrása. Ekkor még azt hitték, hogy napi 120 gramm fehérjét kell fogyasztani, ez az optimális mennyiség.
Ezzel szemben ma a WHO már csak napi 40 grammnyi fehérje fogyasztást javasol, de állítólag még ezen a mennyiségen is ún. „biztonsági ráhagyás” van.
A legtöbb mai kutatás igazolta, hogy naponta 25-30 gramm fehérjét kellene magunkhoz vennünk csupán!!!
Itt megjegyezném, hogy ez a mennyiségű fehérje növényi étrend esetén is megtörténik, nincs szükség tehát állati eredetű termékekre ahhoz, hogy fehérjeszükségletünket fedezni tudjuk.
A fehérjehiánytól mindenki retteg, (hála a médiának és a húsiparnak). A fehérjetöbblet veszélyeiről szinte senki sem beszél(t eddig). Sokkal több betegség hozható összefüggésbe a túlzott fehérjefogyasztással, mint a fehérjehiánnyal.
Átlagosan a mai népesség 75-125 gramm fehérjét fogyaszt, tehát 3-szor, 5-ször annyit, mint amennyire ténylegesen szüksége lenne!!!
Robert O. Young megemlíti ezzel kapcsolatban, hogy vegyük például a világ legerősebb állatait, a gorillát, és az elefántot – nem esznek húst, sem túlzott mennyiségű fehérjét, és nyilvánvalóan nem „sínylik meg”. Mit esznek? Füveket és leveleket.
A fehérjefogyasztás a szervezetben savasító hatással bír (legyen az állati vagy növényi fehérje), ez pedig számos (szinte minden!!!!) betegség oka, előidézője. Feleslegesen megterheli a vesét és egyéb szerveket.
Saját konklúzióm: inkább azon legyünk, hogy túlzott tej, tejtermék és húsfogyasztással ne adagoljuk magunkban túl a fehérjét!
***
Jelenlegi cikkemhez felhasznált irodalom:
Robert O. Young: A pH csoda
Váradi Tibor: Az egészséges életmód alapjai 1. rész
Viszont ugye tisztában vagy vele, hogy a szervezet a vasat csak fehérje bevitellel tudja feldolgozni és elraktározni ?????
Szerintem, ha az ember megtalálja az egyensúlyt a hús is egészséges.
[…] Azonban már több forrásból bizonyítást nyert, hogy nem a fehérjehiánytól, hanem inkább a túlzott fehérjebeviteltől kellene […]
[…] ásványi anyag hiány, csontkárosodás, rákos betegségek kockázatának növelése) (bővebben: Fehérjemítosz cikk), úgyhogy ezt most nem részletezném különösebben, csak annyit említek meg most itt, hogy […]