Gesztenyepüré ízű sütemény






Azért írtam, hogy „-ízű”, mert semmi köze a gesztenyepüréhez, viszont nagyon hasonlít az íze.

Banán és avokádó … kóstoltad már együtt úgy, hogy egyikkel sem csináltál semmiféle hókuszpókuszt? Csak úgy, édes-kettesben?

Nálam a varázslatnak ez volt a kezdete, hogy egy banánba harapás után a még számban lévő banánka mellé bevettem egy avokádó szeletet is. Kértem Tamásomat, kóstolja már meg ő is, tényleg gesztenyepüré íze van? Ő is azt mondta, hogy igen, hasonlít. Hát akkor hurráá! 🙂

Íme az ötlet – banán és avokádó, így még talán fincsibb is, mint „süti” formában.

A banán édes, az avokádó krémes, tejszínes ízű.

A „süti”  alap hozzávalói:

1 banán, 1 evőkanál darált sárga lenmag, 1 evőkanál zabkorpa, 1 nagyobb teáskanál útifű maghéj

Krém: csakis és kizárólag avokádó összeturmixolva

A banánt összeturmixoljuk önmagában, majd belekeverjük a sárga lenmagot, zabkorpát, útifű maghéjat, és megvárjuk, míg szilárdabb masszát kapunk. Egy pogácsaszaggatóba tesszük az egészet, majd a szaggatót leszedjük a masszáról. Tetejére turmixolt avokádót teszünk.

Öntetként mézzel összekevert kakaóport csurgattam, ez nem hiányzott róla, enélkül is finom szerintem.

Megjegyzés: Eredetileg úgy szerettem volna, mint az igazi gesztenyepürét, hogy a banánt krumplinyomón átnyomom, bár gondoltam előre, mi lesz az eredménye, mégis elplattyant. Ekkor próbáltam meg sűríteni, hátha …. de nem.  Végül ez lett belőle.

Kérdés: Ti már kóstoltátok együtt ezt a két gyümölcsöt? Nektek is volt már olyan gondolatotok, hogy ez olyan, mint a gesztenyepüré?




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

3 hozzászólás to “Gesztenyepüré ízű sütemény”

  1. Kállay Ildikó szerint:

    Még sosem kóstoltam így őket együtt, de mindenképp sort kerítek rá ezek után 😉

  2. háziasszony szerint:

    A turmixolt avokádó HOGYAN lesz ilyen zöld, ott a tetején?

    Én is imádom az avokádót, csak úgy magában, minden nélkül is….
    Olyan jó kis „mindenhez-simuló” íze van!

  3. Erdélyi Krisztina szerint:

    Szia Nóra!

    Ezt a kettőt így magában még nem,de kifogom csak érjenek be az avokádók:)
    Viszont a datolya + szegfűszeg turmixolva és szegfűszeg hozzá! na az is isteni gesztenyés íz!!!( Mannaturál almatorta teteje)
    Mennyei, a földi paradicsom !:)
    További sok sikert:)
    E. Kriszti

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM