Házi készítésű egészséges csokoládé






Házi készítésű egészséges csokit készítettem, azaz inkább bonbon-nak mondanám.

Annyira lágy és selymes, hogy mikor belekerül a szádba, szopogatni sem kell, mert magától elolvad.

Ha lett volna itthon kakaóvajam, tettem volna azt is bele, de mivel nem volt, ezt kihagytam. De majd szerzek be, és úgy is kipróbálom. És milyen jó, hogy adalékanyag-mentes. 🙂

Alapja a kesukrém, melynek receptjét megtalálod itt:

kesukrém

Ezt variáltam egy kicsit tovább. Kakaóport tettem hozzá (hát nyers kakaóporom sincs, amit szuperélelmiszerként emlegetnek, Magyarországon már csak pörkölt kapható, de sajnos ez már nem rendelkezik azzal a számos pozitív tulajdonsággal, mint a nyers változat), ekkor így nézett ki ez a csokis kesukrém.

Maga ez a csokis kesukrém is felhasználható bármilyen desszert ízesítésére, rendkívül finom így is.

Majd egy zsírpapírra kanállal kis halmokat raktam, így ni:

Majd a tálcát beraktam a hűtőbe, és megvártam, míg megszilárdul. Ekkor tálkákba szedtem, és örömmel kínáltam családomnak!

Jó étvágyat!




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

2 hozzászólás to “Házi készítésű egészséges csokoládé”

  1. Eliana szerint:

    Tisztelt Nora Asszony ! Csak gratulalni tudok ehhez a recepthez . Sajnos kisse magas a cukrom s rohamos leptekkel kozeledek a cukorbaj fele . A boltban kaphato csokoladek nem alkalmasak a cukormentes dietahoz , amit orvosi utasitasra kell tartsak , mert igaz , hogy nincs bennuk cukor , – de az edesitesuk egeszsegtelen . Az On csokolade receptje kesu diobol viszont PERFEKT ! Vegre egy egeszseges csokolade recept minden stikli nelkul . Az Isten aldja meg Ont a gondoskodo josagaert es becsuletessegeert . Tisztelettel es megbecsulessel : Eliana , Tel – Aviv

  2. Winklerné Vámosi Nóra szerint:

    Kedves Eliana! Köszönöm! 🙂
    Örülök, hogy tetszik, és jó egészséget kívánok!
    Nóra

Szólj hozzá, mondd el véleményed!