Lúgosítás, a kortalanság útja






Sokáig nem foglalkoztam a lúgosítás gondolatával, úgy éreztem nem olyan fontos a téma, inkább csak egy újabb táplálkozási irányzatnak tartottam, amiről úgy gondoltam, majd egyszer megállapítják, hogy hát jó dolog ugyan, de nem életbevágó, és nélküle is lehet egészségben élni 100 évig is.

Aztán egyre több anyag akadt a kezembe, és felnyitotta a szememet. Biztos hallottál már róla Te is, hogy számos betegségnek a szervezet elsavasodása az oka, így is fogalmaznak: csak egyfajta betegség létezik. Ebből az egyfajta betegségből indul aztán ki minden nyavalya. Ez az egy betegség: az elsavasodás.

Az elsavasodás felelős lehet az elhízásért, a hajhullásért, a kopaszodásért, a fekélyek kialakulásáért, a cukorbetegségért, a candida „fertőzésért”, a korai öregedésért, narancsbőrért – hogy csak pár kórt említsek.

A vér ph értéke ideális körülmények között 7,35-7,45, tehát enyhén lúgos. Az emberi sejtek is enyhén lúgos környezetben érzik jól magukat, így tudják normálisan ellátni feladatukat.

(PH értékek: 0-14-ig, 0 savas, 7 semleges, 14 lúgos.)

Azonban a mai világban egyre több a savkeltő élelmiszer, testápolásunk sem mondható bázikusnak. Ezért az emberi szervezet egyre jobban elsavasodik.

Savkeltő élelmiszerek: a hús, a hal, tejtermékek, cukor, kávé, édességek, gabonafélék, és általában minden élvezeti cikk, pont ezekből fogyasztunk általában a legtöbbet.

Mi történik ilyenkor az emberi szervezetben?

A szervezetünk, sejtjeink, molekuláink okosak, megpróbálják helyreállítani a szervezetben az ideális ph egyensúlyt.

Tudni kell, hogy a savak közömbösítéséhez ásványi anyagok szükségesek. Ha nem viszel be megfelelő mennyiségű ásványi anyagot a szervezetedbe, a sejtek kénytelenek lesznek onnan kivonni a szervezetből, ahonnan az legjobban hozzáférhető:  hajhagymákból, csontokból, fogakból … stb.

Az ásványi anyagokat tehát elrabolja a szervezet saját tartalékaiból, és velük közömbösítődnek a savak. Mi lesz velük ezek után? Általában lerakódnak a szervezet egyes pontjaira salakanyag formájában. A salakanyagok tehát közömbösített savak, melyeket a szervezet hulladékanyagként tárol.

A salaktalanítás ezeknek a salakanyagoknak az eltávolítását jelenti. A salaktalanítás történhet gyógyteákkal, salaktalanító teákkal. A lerakódott salakanyagokat fel kell oldani. Ha savas ételeket eszünk, az nem segít ezen, hiszen egyre több hulladék keletkezik a szervezetünkben, testünkben. A cél, hogy a salakanyagokat feloldjuk tehát gyógyteák által, és a szervezet ki tudja választani azt (széklettel, vesékkel, verejtékmirigyeken keresztül).

Lúgos ételek fogyasztásakor nem keletkeznek salakanyagok, hiszen nincs sav sem, amit közömbösíteni kellene. Az ásványi anyag (pl. kalcium) raktárak megmaradnak, és ezek alkalmasak lesznek arra, hogy eredeti feladatukat ellássák. Nem leszünk fáradékonyak, tovább fiatalok maradunk, megőrizhetjük vitamin- és ásványi anyag raktárainkat.

Lúgosító ételek: a legtöbb gyümölcs, zöldség, köles, búzafű, árpafű, csalánlevél, lucerna… – általában tehát nem a készételek, és az édes finomságok.

De valamit valamiért. Élvezetek hajszolásával nem lehet egészséges életet élni. Még aki mértékkel fogyaszt édességet, annak is oda kell figyelnie arra, hogy szervezete lehetőleg ne tolódjon el a savas irányba.

Ezzel a témával még sok cikk fog itt világot látni, ezt csak olyan „kedvcsinálónak” szántam. Jó, ha tudjuk, mi játszódik le a szervezetünkben, hogy könnyebben megértsük működését.




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM