Mi a helyzet a vassal? Aki nem eszik húst, az vashiányos lesz? Valóban annyi vasra van szükségünk?






Igen elterjedt a nézet, hogy húst kell ahhoz fogyasztanunk, elsősorban vörös húsokat, hogy  biztosítani tudjuk vasszükségletünket. Ha Te is így gondolod, akkor a húsipar  marketing munkát végzett. Ugyanúgy, ahogy a B12 vitaminnál ezt láthattuk, a hússal táplálkozók is lehetnek ugyanúgy vashiányosok, és nem a vegetáriánusokra sem illik jobban az a kifejezés, hogy „vashiányos”.

A vas növényi táplálékból jobban hasznosul, növényevő állatok is a vas szükségletüket zöld fűfélékből fedezik. A zöld fűfélék, levelek rendszeres fogyasztása az embert is ellátja a megfelelő mennyiségű vassal, sőt, mi több, jobban fel is szívódik az ily módon felvett vas. A modern tudomány pedig már megállapította, hogy nincs is szükségünk annyi vasra, ahogyan azt korábban gondolták. Minden ásványi anyagból, vitaminból, nyomelemből van egy ún. ajánlott napi bevitel, amit meghatároznak, ezek az értékek azonban nem állandóak, folyton korrigálnak rajta. A vas ajánlott napi beviteli értékét lecsökkentették. Ki tudja, lehet, hogy a jövőben tovább csökkentik?

A húsipar, mikor propagálja a húst, mint vasforrást, egy valós tényből, abból indul ki, hogy a húsban lévő „hem” vas gyorsan, könnyen, és igen magas arányban felszívódik. Ezzel szemben a növényekben nem hem vas található. /A „hem” egy kémiai kötés jellegére utal./ Valóban jó az, hogy a vas ilyen gyorsan és szinte maradéktalanul felszívódik? Ha megvizsgáljuk közelebbről, akkor nem.

A vas a szervezetben oxidáns hatással bír (ellentétesen az antioxidánsokkal). Az antioxidánsok a szervezetben lévő sejtkárosító szabadgyökök ellenségei. Sok vas a szervezetben a szabad gyökök elszaporodásához vezethet. A szabad gyök szám megnövekedésének következménye pedig számtalan betegség lehet, bekövetkezhet az idő előtti öregedés. Sok hem vas jelenlétében még a koleszterin is oxidálódhat, és létrejöhet egy olyan formája, ami jobban rátapad az erek falára. A hem vasból a szervezet szinte mindent felvesz, sőt akkor is, ha nincsen rá szüksége a szervezetnek.

A nem hem kötésű vasat a növények tartalmazzák. Ebből a fajta vasból viszont csak annyit vesz fel a szervezet, amennyit hasznosít, amennyire szükség van. Ráadásul a növényekből való vasfelvételt segíti a növények magasabb C-vitamin tartalma.

Az alacsony vasszint (ami Dr. Pearls szerint felnőtteknél egyenesen előny – megjegyés: gyermekkorban természetesen nagyon fontos a vas) lehet az oka annak is, hogy a nők általában tovább élnek, mint  a férfiak. A nők menstruációkor havonta vért veszítenek, ezzel együtt vasat is. Dr. Pearls szerint ez alacsonyabb szabadgyök szintet is jelenthet, ami lassúbb öregedéshez vezet.

Növényi vasforrások a teljes kiőrlésű gabonák (bár a bennük lévő fitinsav és rostok ronthatják felszívódásukat), magvak, zöld leveles zöldségek, zöld levelek, hüvelyesek és egyes aszalt gyümölcsök.

Kálmán Judit blogjában is olvashattok a vas mítoszról egy kicsit bővebben, itt: http://erintesem.hu/vasbevitel-novenyekbol  




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

One Response to “Mi a helyzet a vassal? Aki nem eszik húst, az vashiányos lesz? Valóban annyi vasra van szükségünk?”

  1. Noemi szerint:

    Ha azt nezzuk, amig ettem hust, folyamatosan vashianyos voltam minden honapban, amikor menstrualtam. Miota nem eszem hust azota nincs vashianyom es jobban birom a “nehez napokat” is. En a sajat boromon ezt tapasztaltam, igy reszemrol megdolt ez a husipari marketing. 🙂

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM