Ez az első alkalom, hogy növényi sajtot készítettem, de olyan jól sikerült a végeredmény, hogy biztos, hogy nem az utolsó. Szeretem a sajtot, volt egy időszak, amikor sajtot is sajttal ettem sajnos, a mostani reform időszak alatt azonban próbáltam mellőzni.
Ez a növényi sajt nem 100 %-ban trappista sajt ízű, de nagyon megközelíti azt, amin én is meglepődtem.
A sajtot különböző ízesítésekkel lehet készíteni: akár bazsalikomos, vagy medvehagymás, fokhagymás … stb. változatban is, csak a fantázia szab határt.
Hozzávalók:
fél teáskanál kurkuma, fél teáskanál piros fűszerpaprika, fél teáskanál őrölt mustármag, 1 teáskanál himalaya só, fél teáskanál vöröshagyma, fél teáskanál fokhagyma granulátum (nekem ez nem volt, így rendes fokhagymát használtam, egy kis gerezd kb. harmadát), kb. 75 gramm kesudió, kb. 75 gramm héjától megfosztott mandula, 1 teáskanál tahini, 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely (pl. Solstar márkájú, én azt használtam), másfél csésze víz, 2-3 teáskanál agar-agar por, kicsit kevesebb, mint fél citrom leve
Elkészítés:
Először is keresünk egy formát neki, amit nagyon enyhén kiolajozunk. Utána aprítóban vagy kávédarálóban porrá őröljük a kesudiót és a mandulát, és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a recept száraz és egyéb hozzávalóit (vöröshagyma, fokhagyma granulátum, tahini, sörélesztő pehely, citromlé, kurkuma por, mustármag por, fűszerpaprika, só) és összekeverjük.
a növényi sajt száraz hozzávalói egy tálban:
A vízben elkeverjük az agar-agar port, és feltesszük gázra melegíteni. Addig forraljuk alacsony lángon, míg teljesen el nem olvad a por a vízben, majd a száraz masszához adjuk. Utána gyorsan összebotmixereljük és a formába öntjük. Kicsit gyorsan kell dolgozni, mert az agar-agar gyorsan köt.
növényi sajt formába öntve még melegen:
A tálat a hűtőbe tesszük, és megvárjuk, míg az egész megszilárdul. Utána már szeletelhetjük is, és sajtként használhatjuk fel.
És íme a végeredmény, tökéletesen szeletelhető:
Legközelebb másféle ízesítésben is kipróbálom.
Megjegyzés:
- Az összekevert porból egy kicsit félreraktam, ezt „parmezán sajtként” fogom majd felhasználni valamilyen étel megszórására.
- Az agar-agar egy növényi anyagból (vörös alga) készült zselésítő anyag, vegetáriánusok használják a zselatin (vágóhídi hulladékból (inakból, bőrből) kivont kocsonyás anyag porítva, ha jól tudom) helyett, mivel a zselatin állati eredetű, és hát eredeti formájában nem valami szívderítő látvány.
A recept, amit én készítettem el, erről az oldalról származik.
Nóra! Ez remekmű!
Hűűű…, de jól néz ki !!!Ezt bizony ki kell próbálni!
Szia!Meg szeretném kérdezni, hogy a tahini nálad por vagy krém formájában került bele a sajtba?Előre is köszönöm, és gratulálok az oldaladhoz,nagyon ügyes vagy! 🙂
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen. Krém formájában rakom bele. 🙂
Szia!
Meg szeretném kérdezni, hogy ezeket a fura hozzávalókat hol szerezhetem be? Mint pl: agar-agar, tahini, sörélesztő. Egyébként nagyon tetszik az oldalad és azt hiszem sok mindent ki is fogok próbálni. Köszönöm.
Mindezek bioboltban kaphatók.
Érdeklődnék hogy a sörélesztő az nem alkohol tartalmú ugye? Illetve ha igen mivel helyettesíthető? Köszi
Nem alkoholtartalmú. Én sem fogyasztok alkoholt semmilyen formában.
Érdeklődni szeretnék növényi sajt ügyben… szeretnék én is házilag készíteni magamnak növényi sajtot, de egy betegségem miatt-sok minden más mellett- nem fogyaszthatok magokat, vagy azok lisztjeit. A kérdésem az lenne, hogy mivel helyettesíthetném ezeket a receptben? Köszönöm