Nyers fokhagymás spenótfőzelék






Az ötletet Tibor adta, aki annyira csodás árpafasírtocskákkal és homoktövis bogyókkal tálalta ezt az ételt, hogy rögtön szaladhatnékom volt a kertbe, hogy megnézzem, mekkorák az én kis spenótleveleim.

Voltak már akkorák, hogy szedtem belőlük egy csokorral, és elkészítettem az ebédemet.

Köszönöm az ötletet, nagyon finom volt. :))))

Ahogy én készítettem:

Hozzávalók: 1 csokor friss, nyers spenótlevél, 1 nagyobb gerezd fokhagyma, kb. 1,5 dl zabtej és víz keveréke, nagyon kevés citromlé, himalaya só, és a krémesség kedvéért pár szem kesudió, ha túl híg: egy kevés útifű maghéj vagy zabkorpa.

Elkészítés: A hozzávalókat összeturmixoljuk, tányérba töltjük. Tetszés szerint díszíthetjük. Én most apróra vágott retekkel, uborkával, újhagymával, fenyőmaggal és lucerna csírával szórtam meg a tetejét.

Frissen szedett spenótlevél:

A végeredmény:

Jó étvágyat! 🙂




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

2 hozzászólás to “Nyers fokhagymás spenótfőzelék”

  1. Andi szerint:

    Hát ez valami csoda. A spenót főzelék eddig is a kedvenceim közé tartozott, de így nyersen elmondhatatlanul friss és intenzív az íze. Isteni!

  2. Winklerné Vámosi Nóra szerint:

    Szuper! :))) Nagyon örülök neki, hogy ízlik! <3

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM