Paleolit táplálkozás (Ellene vagy mellette?)






Nagyon divatos manapság a paleolit táplálkozás, mint egy újabb táplálkozási irányzat.

Nem, ebben a cikkben nem arról fogok írni, hogy mi módon kövesd, hanem a véleményemet fejtem ki ezzel kapcsolatban.

Sok kérdést kapok a paleolit diétával, paleolit étrenddel kapcsolatban, tehát biztosan sokatokat érdekel a kérdés.

Bevallom, hogy én nem olvastam még Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás című könyvét. Ugyan rengeteg táplálkozástudományi könyvem van, amit elolvastam, de eddig nem éreztem késztetést arra, hogy ezt is megvásároljam. Nem azért mert ellene vagyok, (Nem vagyok semmi ellen, csak valami mellett. Ez a valami pedig nem feltétlenül a paleolit táplálkozás összes elve.), hanem mert jelenlegi nézeteim és tudásom nem állnak összhangban a húsevéssel. Bár, szándékozom azért megismerni, elolvasni, mert mint említettem, egyre több kérdést kapok ezzel kapcsolatban, és mert minél többet tud az ember, minél többféle nézetet ismer meg, annál okosabban tud dönteni saját egészségét illetően. Szóval, még nem olvastam, és  a teljes könyv olvasata hiányában nem tudok teljes mértékben állást foglalni ellene vagy mellette. Néhány nézetével teljesen egyetértek, némelyikkel pedig nem.

Amit leírok most, saját véleményemet tükrözi, amivel vagy egyetértesz, vagy nem. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy mindenki számára egységes táplálkozási forma nem létezik, és lehet, hogy neked pont ez fogja meghozni a megváltást, ezért próbálom nem szándékozom támadóan fellépni e fajta táplálkozási mód ellen (sem). A cikk végén a hozzászólásoknál lehetőséged van elmondani saját véleményedet, gondolataidat is, tudunk egymástól tanulni. Ha nem értesz egyet az én nézeteimmel, nyugodtan elmondhatod, szívesen veszek minden hozzászólást, de kérlek, kulturáltan tedd. (Köszönöm.)

Ahogy régebben az Atkins diéta hódított világszerte (ismered, ugye: a szénhidrátellenes diéta – amiről ugye kiderült, hogy komoly veszélyei vannak), úgy gondolom, hogy a fajta étrend is sokak számára csak egy „divat”-ot jelent.

Húst vagy nem húst?

Én a vegetáriánus táplálkozás mellett tettem le a voksomat, elítélem ugyanis az állatok legyilkolását. Ahogyan manapság az ember saját mohósága miatt az állatokat leöli és felhasználja különböző célokra, számomra undorító. Ezzel kacsolatban egy filmet  nézhetsz meg itt és itt. (Szavakba sem önthető)

Az őskorban, mikor az ember vadászott, az a megélhetést szolgálta, tehát létszükséglet volt. A mai modern civilizációban a húsfogyasztás már egyáltalán nem létszükséglet. Megannyi más élelmiszer áll rendelkezésre, hogy éhségünket csillapítsuk. A húsfogyasztás előnyeibe (ha van egyáltalán ilyen), vagy hátrányainak részletes taglalásába most nem szeretnék belemenni, ezekkel a honlapomon más cikk foglalkozik. Több szakirodalom látott arról napvilágot, hogy sem a vas-, sem a fehérjefogyasztás szempontjából nem szükséges a hús bevitele. A húsfogyasztás több betegség szülője is lehet. Könyvespolcomon lévő könyvek sorában egyetlenegyben sem olvastam a hús előnyös hatásairól. Egy kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend sokkal több előnyt szül, mint a húsfogyasztás.

Nem beszélve arról, hogy a húsfogyasztás mennyire megterheli környezetünket. Nagyobb mértékben felelős a globális felmelegedésért, mint a temérdek jármű, autó légszennyezése, csak éppen erről senki sem beszél, mert nem „divat” beszélni ilyenről.

Rengeteg érvet olvashatsz a húsfogyasztás ellen ebben a könyvben: Armin Risi, Ronald Zürrer: Vegetáriánus táplálkozás

Gabona kérdés:

Térjünk át a gabonákra: nem mondom, hogy a gabonák fogyasztását túlzásba kell vinni, viszont az sem elhanyagolható szempont, és azt is figyelembe kellene venni, hogy a földön a leghosszabb életű népek (okinawaiak, hunzák, abházok, vilcabambaiak –  ld. Jon Robbins: Százévesen egészségben című könyvben -) táplálékának egy része a teljes kiőrlésű gabonaféle. Ha ezek a népek gabonafogyasztás mellett is kiváló egészségnek örvendtek közel, vagy még több, mint 100 évesen is, akkor nekünk miért kellene teljesen kiiktatnunk a gabonák fogyasztását?

További gondolatok:

Meglehet, hogy egyes paleolit diétázók nem fektetnek kellő hangsúlyt az enzimtáplálkozásra. Ismét a világ leghosszabb életű népeit hozom fel: ők javarészt friss, enzimdús, élő ételekkel táplálkoznak.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy vegetáriánus tésztával, cukros és fehérlisztes dolgokkal lakik jól, mert hát húst nem eszik…. – hiába vegetáriánus, mégis távol áll az ilyen a valódi egészségtől.

Vagy egy nyers ételeken élő rengeteg zsiradékot fogyaszt olajos magvak és növényi olajok, zsírdús gyümölcsök (pl. avokádó) révén.

De hát véleményem szerint minden táplálkozási irányzatban, táplálkozási formában lehetnek félreértések. Ezért is kell minél többet olvasni, tanulni, és megtalálni a számunkra megfelelőt kellő információ birtokában. Hiányos és egyoldalú információk birtokában ugyanis néha zsákutcába juthatunk.

Az Új Életmód Magazin (negyedévente jelenik meg) előfizetője vagyok már több, mint egy éve, nagyon szeretem az újságot, amúgy, ajánlom mindenkinek (lesz még róla könyvajánló is). A 2011 év első számában van egy cikk első része a paleolit táplálkozásról, érdemes elolvasni. A második negyedévi számban lesz a cikk folytatása, izgatottan várom én is, hogy a számomra kedvelt és nagytudású táplálkozási szakértők hogyan vélekednek a dologról.

Íme a 2011. évi első negyedéves magazin számának borítója:

Egy elfogulatlan, kedves kis cikket olvashatsz itt, Bendegúz blogján.

Viszont, hogy tudd! Számomra is van néhány fontos üzenete a paleolit táplálkozási formának, több nézetével is szimpatizálok (mielőtt még mindenki azt gondolná, hogy teljesen földhöz ragadtan küzdök minden nézete ellen)

***

Te olvastad a Paleolit táplálkozás című könyvet? Mi az, amit kiemelnél? Mi az amit megosztanál az olvasókkal? Tetszik vagy nem tetszik? Mivel ez a kis vélemény cikk közel sem ad teljes képet az egész táplálkozási formáról, ezért kérlek, mondd el véleményedet, hadd tanuljunk belőle mi is! Köszönöm!

 

 




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

8 hozzászólás to “Paleolit táplálkozás (Ellene vagy mellette?)”

  1. Halász Edit szerint:

    Kedves Nóra!

    Én olvastam Szendi Gábor könyvét( igazából már többet is). Nagy hatással volt rám. Szívesen és sokféle életmóddal kapcsolatos olvasmányon vagyok már túl. Teljesen egyet értek abban, hogy mindenkinek saját magának kell eldönteni hogyan is éli az életét és ezt legjobban úgy döntheti el, ha minél inkább tájékozott. A történetem tíz évnél is korábbra nyúlik vissza. Szültem két gyereket és bizony nem tett jót az alakomnak, ami nem tett jót az önbecsülésemnek. Azok közé tartoztam, akik tisztában vannak azzal, hogy a kövérség nem csak úgy jön és kár lenne mindent a genetikára fogni. Már akkoriban sokat olvastam és elkezdtem kísérletezni az ismert dolgokkal. Egy év alatt lefogytam negyvenhat kilót minden külső segítséget nélkülözve. Az életmód, ami számomra ezt az eredményt lehetővé tette, leginkább a testkontrollhoz hasonlítható. Ez nagyjából tíz éve volt. Az elmúlt három évben sokat változott az életem és eltértem a jól megszokott életvitelemtől. Az eredmény sem maradt el. De elhatároztam, hogy mindenki és minden ellenére kiállok a meggyőződésem mellett és újra vissza terelem magam a helyes útra. Ekkor került a könyv a kezembe. Nagy hatással volt rám és szinte az első naptól, mikor a kezembe vettem ezek szerint az elvek szerint kezdtem élni az életemet. Két nap után megszűntek az ízületi fájdalmaim, amelyek már nagyjából egy éve folyamatosakká váltak. Erre nem is számítottam. Talán azért tudtam ilyen könnyen magamévá tenni ezeket az elveket, mert a korábbi életvitelem sem sokkal volt másabb, mint a mostani és hihetetlen változások játszódtak le a testemben azóta és szinte napról napra tapasztalok újabbakat. Ami a cikkből kiemelnék:”De hát véleményem szerint minden táplálkozási irányzatban, táplálkozási formában lehetnek félreértések. Ezért is kell minél többet olvasni, tanulni, és megtalálni a számunkra megfelelőt kellő információ birtokában. Hiányos és egyoldalú információk birtokában ugyanis néha zsákutcába juthatunk”
    Javaslom, hogy olvassa el a könyvet, mert ha más miatt nem is, az információ szerzés miatt tényleg érdemes. Szerintem egy cikkből nem lehet elsajátítani, vagy teljes egészében megismerni a paleolit táplálkozást sem. Attól függően, hogy ki ír róla esetleg olyan dolgok ki is maradhatnak, amelyek lényegesek lehetnek a teljes képhez.
    Én is gyakran olvasok olyan oldalakat, amelyeket húsmentesen vagy nyers táplálékon élők szerkesztenek, mert hasznos információkhoz jutok, gyakran készítem az ételeket, amelyeket fogyasztanak. De köszönöm, én maradnék a hús mellett.

  2. Szaffina szerint:

    Én nem olvastam el teljesen, de megnéztem a kisfilmet róla, és bele olvastam a könyvbe pont annyit, amennyi elég volt ahhoz hogy eldöntsem nem veszem meg. Röviden szólva ez a táplálkozás nem más ( az én meglátásom szerint) mint a hagyományos táplálkozás, csak a lényege, hogy házit egyél, és akkor egészségesebb leszel. Semmi újat nem hoz fel, egyáltalán nem is értem miért kell ezt annyira felfújni, és új név alatt futtatni: paleolit táplálkozás! Ez olyan, mintha holnap elnevezném az autóvezetést máshogy, és írnék egy könyvet, és hű, micsoda dolgot fedezetem fel, kiáltanának sokan! Ez vicc számomra!

    Az már már egyenes röhej, hogy még mindig a majmoktól származunk elmélet futja a köröket.

    Igen, valóban az élő ételekről nem is szól, enzimek? Á, mi is az?!

    Nekünk nyers evőknek ez a könyv valóban nem való.

    És attól, hogy még egy csirke a szabadban, házi körülmények között nevelkedik, még állat marad, a vele együtt járó további kellemetlenségekkel, amit a test idegen anyagként érzékel.

    És még egy kritika: a könyvben összezsúfoltak a szövegek, kép nincs, és az egész egy tanulmányi oktató könyvre hasonlít, amit az ember csak muszájból olvas el, és bemagol….mint az iskolában…

  3. Halász Edit szerint:

    Kedves Szaffina!

    Tisztelettel kérlek, hogy ne mondj úgy véleményt, hogy nem olvastad a könyvet. Mint fent említettem én olvastam. Ha úgy lenne, ahogy állítod: miszerint csak a név új, maga az életforma nem, akkor azt hiszem nagyon távol élhetünk egymástól, mert bizony felénk az emberek minden nap fogyasztanak kenyeret és talán nem állítok túl nagy valótlanságot, ha azt mondom, hogy bizony krumplit, rizst, babot, borsót(még talán a kukoricát is ide sorolhatom) is heti rendszerességgel. Azt hiszem, hogy egy húst nem evő, vagy csak nyersen táplálkozó ember is tanulhat a könyv elolvasásából, ha mást nem, a látóköre bővül. Azt elismerem, hogy nem igazán olvasmányos, de a sok tényszerű felsorolás is érdekes tud lenni, mer olyan dolgokat hoz fel, amelyek bizony mindannyiunkat érintenek.
    Pár hete találtam rá Sütő Mónika oldalára, ezért a Te neved és m,ég sokatoké ismerőssé vált számomra. Szerencsére módomban áll gyakran felmenni az oldalakra, ahol szebbnél-szebb, jobbnál- jobb ételeket találok minden egyes alkalommal. Büszkén mondom, hogy „paleo-s” vagyok, de az életformátok annyira megfertőzött, hogy vásároltam magamnak egy aszaló gépet és elkezdtem gyűjtögetni a recepteket, alapanyagokat, mert igazán úgy gondolom, hogy ezzel is tehetek családom és magam egészségéért.

  4. Szaffina szerint:

    Kedves Edit!

    Nem a Te hozzászólásodra írtam e sorokat, és nagyon örülök, hogy „megfertőzött” a nyers vegán étkezés is. Teljesen igazad van abban, hogy ha teljesen nem olvastam el, hogyan is mondhatnék véleményt, ám van annyi rálátásom, hidd el, hogy ha kezembe veszek egy könyvet, és átnézem, utána olvasok a témának, és megnézek róla egy kis filmet, már el tudom dönteni kell-e nekem. De ez nem jelenti azt, hogy elítélném, vagy aki így táplálkozik! Így téged sem!

    Szeretettel: Szaffina

  5. Helga szerint:

    Egy igen hasznos videó a paleolit táplálkozásról: http://www.youtube.com/watch?v=uCFZoqmKf5M&feature=player_embedded

  6. Nordsmetal szerint:

    érdekes írás, megpróbálom beszerezni a könyvet és utánanézni pontosan ennek a diétának 🙂

  7. Angelocska szerint:

    Szia!

    Korábban rendkívül elutasító voltam a paleolit táplálkozással szemben, de bevallom, hiba volt valamit ÚGY KRITIZÁLNI, HOGY NEM ISMEREM. Csak azért, mert manapság DIVAT Szendi Gábort szidni és a paleolitot megvetni.. nagyobb divat, mint követni!

    1 héttel azután, hogy utálattal visszatettem az Alexandra könyvesbolt polcára a Paleolit táplálkozás és korunk betegségei c. könyvet, rohantam megvenni, HOGY MEGTUDJAM, mi történik velem, miért vagyok jól, mitől gyógyulok. De az elejéről…

    A könyvet most olvasom, kb. a harmadánál tartok. Miért? Egészségügyi problémákkal küzdök, keresem a megoldást, a dietetikusok javaslatai egyre csak RONTOTTAK az állapotomon. Utólag visszaszámolva: a végén már napi 6 liter vizet ittam meg, mégis kínzó szomjat éreztem, a hormonrendszerem évek óta fel van borulva, ez megmutatkozik a bőrömön is és abban is, hogy nem működöm… mégis azt mondják, minden tökéletes, csak épp nem funkcionálok… háhááá! Vidám dolog így 28 évesen, gyerek nélkül. Folyton kómában, fáradtan, rosszul érezve magamat… az utóbbi 2 hónapban már totál depresszióban, feladva mindent.

    Hogyan jött a paleo?

    Gyűjtöm a receptes könyveket, így akadt a kezembe a Paleolit szakácskönyv. Gondoltam, miért is ne? Jó kis recepteknek tűnnek, barátom biztos szeretné, ha ilyeneket készítenék neki, imádja a zsírosabb húsokat. Olvasgattam, abban is vannak alapvető információk, miket szabad enni és miket nem, és meg is van magyarázva. Teljesen ledöbbentem, leírta a TÜNETEIMET és felismertem az ÉTELEKET, amelyeket a dietetikusok „gyógyítás” céljából „előírtak” számomra, és amelyektől egyre rosszabbul lettem. Eldobtam az összes gabonát először a zab kivételével és a túrót még tartottam, de most már ezeket is kerülöm, ha lehet. Másnap elkezdtem a paleolit diétát. MÁR AZ ELSŐ NAP nem rohantam 2-3 óránként leszedált aggyal enni. Én, aki korán reggel 6-kor már kajálni ment, mert nem bírt anélkül felébredni, aki fél nap alatt tudtam volna ÉHEN HALNI, most délután 1-2 körül eszek először /direkt csinálom, a nap első felében böjtölök/. Ezt a javulást annak köszönhetem, hogy nem eszem a szénhidrátokat, így nem hintáztatom folyamatosan a vércukromat /mikor még semmit sem tudtunk arról, hogy a cukromnak köze lehet a történethez, elmentem biorezonanciára, cukor és inzulin problémákat jelzett a kézi és a gépi vizsgálat is, nomeg a teljes hipotalamusz működési gondjait a súlyos dehidratációval egyetemben/.

    Ma vagyok 10 napos paleo, tele vagyok életenergiával, sokat eszek, mégis lement rólam 1,5 kg azonnal a nyár óta lassan a dietetikusok ajánlásával alkalmazott diéta „segítségével” felszedett 3-ból. Idővel talán a hormonrendszeremet is rendezi, hiszen ez a végső cél. Nem kaptam agymosást, én ELŐBB kezdtem el így táplálkozni és UTÁNA vettem meg a rendes könyvet. És örömmel olvasom, tudni akarom, mi az, amitől végre JÓL érzem magam. Évek óta nem éreztem úgy, mint most! És már az ivás sem kényszer. Jelenleg napi 3-4 litert iszok úgy, hogy már nem töltöm magamba a folyadékot. Ha érdekel a történet, a blogomban írok erről is:)

    Köszi a mandulatej receptet, hamarosan elkészítem!

    Angelocska

  8. Anikó szerint:

    Olavastam a hozzászólásokat és úgy gondoltam én is megosztom Veletek a tapasztalataimat.
    Előre bocsátom, hog olvastam a könyveket.

    Szerintem a különböző táplálkozási irányzatok beválása, attól függ, hogy előtte hogyan táplálkoztál. Milyen panaszaid voltak.

    Egy természetgyógyász barátom szerint, ameddig nincs semmilyen problémád, addig a változatos, túlzásoktól mentes táplálkozás a legjobb.
    Ha a szervezetnek felborul az egyensúlya és ezt különböző tünetekkel jelzi, akkor változtatni kell a szokásainkon.

    pl. Ha valaki folytotn nassol , tésztákon sütiken és sültkrumlin él , előbb utóbb túlsúlyos lesz és cukor problémái lesznek, Az ilyen embernek a paleo táplálkozás máris egy nagy előre lépés, mert több salátát zöldséget és húst fog enni, aminek kisebb a kalóriaértéke és kisebb a szénhidrát tartalma.

    Persze a paleo táplálkozás nem elsősorban a húsevésről szól.
    Szendi Gábor nem arra buzdít, hogy sok húst együnk, hanem arra, hogy ne együnk gabonát és cukrot, ami önmagában már sok előnnyel jár.
    Bár a gabonák között azért van különbség és szerintem nem kell mindet egy kalap alá venni.

    A másik fontos momentum a könyveibem, ami szerintem nagyon is igaz, hogy a civilizációs betegságek nagy része tápanyaghiány miatt alakul ki.
    Ma már a különböző zölsdégek és gyümölcsök sokkal kevesebb vitamint és árványi anyagot tartalmaznak a nagyüzemi termelési módok miatt.
    Tehát fontos ezeknek a pótlása, persze nem mindegy hogy hogyan. Ahogy az a könyveiben leírja, a szervetlen kötésű ásványi anyagok nem szívódnak fel,érdemes, tehár jó minőségű szervezkötésű ásványi anyagokat keresni. A zsírban oldodó vitaminokat is érdemes már eleve olyan formában bevinni (pl. D3 vitamin), ami eleve olajos csepp formában van.

    Minden esetre azt hiszem se a teljesesn vegán, se pedig a paleo nem az egyedül üdvözítő megoldás.

    A megoldást a saját magad igényeinek megfelelően kell megtalálnod. Kísérletezned kell. Sajnos ami az egyik embernél beválik, az nem biztos, hogy jó a másiknak.

    Én azért emlékszem, hogy gyermekkoromban csak hétvégén volt hús.
    Hétközben főzelék, zöldséglevesek, gombaételek, tészta stb.
    Süteményt is csak a hétvégén sütött az Anyukám, amit beosztottak egész hétre. És a gyerekek többsége egészséges is volt, nem volt olyan osztálytársam, akinek bármilyen allergiája, vagy cukor problémája lett volna, de még túlsúlyos gyerek is alig akadt.
    Igaz mi nagyon sokat mozogtunk.

    Szóval én arra buzdítok mindenkit, hogy olvasson el minden irányzatot és probálja meg a jó dolgokat eltanulni belőle.
    Pl. a paleoból, hogy hogyan lehet fincsi sütiket sütni kalória és szénhidrátszegényen.

    A vegáktól lessük el a jó saláták és rakott sült és rántott zöldségek titkát.

    Próbájunk meg visszatértni a minél kevésbé feldolgozott alapanyagokhoz (teljeskiőrlésű liszt, magok,, stb.), ahogy azt Nagyanyáink is tették.

    A húskészítményeket, pedog olyan helyn szerzzük be ahol nem tesznek bele ízfokozókat, tartósítószerek.

    És persze nem vigyük túlzásba se a hús, se a szénhidrát fogyasztását.

    Szeretettel: Anikó

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM