Táplálékkiegészítők fogyókúra során






Ha fogyni szeretnél, lehet, hogy Te is sokszor nyúlsz fogyókúrás „csodaszerek”, „csodabogyók” után.

A táplálékkiegészítők piacán óriási a túlkínálat, az ember valóban nem tudja, hogy a nagy termékdömpingben mit is válasszon. Sokszor el sem olvassa az összetevőket, csak az ígéretek alapján dönt.

Általában minél jobb egy terméknek a marketing szövege, annál nagyobb a megrendelők aránya, annál vonzóbb lehet egy termék.

De sajnos így van ez az élet más területén is.

Két véglet van:

– Van, aki az egyik csodapirula után próbálja ki a másikat, a harmadikat, a negyediket, ötödiket, hátha valamelyik megváltást hoz majd a számára.

– Van, aki eleve elutasítja a táplálékkiegészítők használatát, mondván, egészséges táplálkozással és mozgással is le lehet fogyni.

Te melyik csoportba tartozol?

Én ezen a téren az arany középút híve vagyok.

Nem vagyok a névtelen és ismeretlen csodabogyók híve, amik rövid idő alatt gyors fogyást ígérnek, ezek olykor még veszélyesek, egészségre ártalmasak is lehetnek, viszont tisztában vagyok vele, és saját tapasztalatom alapján tudom, hogy egy megfelelően megválasztott, biztonságos étrendkiegészítő, fogyókúrás termék, akár segítheti is a fogyókúrát, fogyást.

Mit jelent az, hogy megfelelően megválasztott?

Ne csak a reklámszöveg és a külcsín döntsön,  vagy a fogyi termékek dobozán lévő mosolygós karcsú női bombázók szépsége. Nézz utána az összetevőknek, a termék %-os szintetikus voltának, a cég hátterének, megbízhatóságának. Olvass terméktapasztalatokat fórumokban, járj utána a dolognak.

Egy jó táplálékkiegészítő tudja hatékonyan csökkenteni az étvágyat, a nassolási vágyat, tudja gyorsítani az anyagcserét, tudja szabályozni a szénhidrát- és zsír anyagcserét.

Nézzük, milyen táplálékkiegészítőket érdemes fogyasztani fogyókúra alatt, mi segíthet? (a teljesség igénye nélkül)

1. Króm

A króm csökkenti a cukoréhséget és az egyszerű szénhidrátok utáni sóvárgást. Szabályozza a vércukorszintet. Elegendő króm nélkül a szervezet nem képes elégetni a cukrot, így idővel megemelkedhet a vércukorszint is. Az el nem égetett cukor erjedni kezd, s az így keletkező sav a zsírszövetben raktározódik el. Minél idősebb az ember, annál nagyobb szüksége lehet krómkiegészítésre.

Dr. Young javaslata szerint napi 200-800 mikrogramm között kellene hogy legyen az ideális napi króm bevitel. Ő javasolja, hogy olyan  krómot keressünk, amiben élesztő helyett niacinnal van megkötve a króm (mint pl. a polinikotonát, vagy a króm-pikolinát).

Aki a nassolásról nem tud leszokni, annak egy króm tartalmú étrendkiegészítő nagy segítség lehet.

(megjegyzés: két króm tartalmú terméket vettem nemrégiben górcső alá, sajnos mindkettőben élesztővel volt megkötve a króm, és a napi mennyiség/tabletta csak 100-120 mikrogrammot tartalmazott)

***

2. L-carnitin

Fogyókúra során felbecsülhetetlen értékű az L-carnitin, mely természetesen is előfordul az ember szervezetében. A feladata, hogy elégesse a zsírt, azaz „megkösse a zsírsavakat és elszállítsa őket a mitokondriumokba – a sejtek energiaközpontjába, hogy ott felhasználásra kerüljenek üzemanyagként. Hiánya azt eredményezi, hogy a savak elraktározódnak a zsírszövetekben, és a fogyás még nehezebbé válik” (Dr. Robert O. Young)

Dr. Robert O. Young ajánlata: napi 6-szor 200 mg L-carnitin.

***

3. HCA / Garcinia cambogia

A HCA (más néven hidroxi-citromsav) egy garcinia cambogia nevű növényből nyert anyag. Hatása: kordában tartja az étvágyat, csökkenti a szervezet zsír raktározó képességét (akár 75 %-kal is). A HCA megköti a savakat, majd kijuttatja a szervezetből.

Minimum fél, maximum 1 órával étkezés előtt kell bevenni. Ez fontos, mert ha étkezés közben vagy után veszed be, akkor gyakorlatilag nem használ semmit. Idő kell ugyanis a testnek, míg felszívja és munkába állítja a HCA-t.

***

4. CLA és a többiek

A jó zsírok megfelelő arányú bevitele is fontos egy fogyókúrázónak. Sajnos rossz zsírokból fogyasztunk sokat, jó zsírokból pedig igencsak keveset. A zsírokról olvashattál egy régebbi cikkemben (Fogyj zsírral), így most csak rövid és tömör leszek.

Fontos tudnod, hogy a jó zsírok segítenek a savakat semlegesíteni és kivinni a szervezetből, valamint az étvágyat is kordában tartják. Ha zsírsav készítményt vásárolsz, „legyen jelen mind a három legfontosabb omega-3 zsírsav: az ALA, az EPA és a DHA. Ennek a háromnak kellene kitennie a termék legalább két-harmadát. Az omega-6 zsírsava – az LA, CLA, és a GLA – maximum egyharmad arányban lehetnek jelen benne.” Ezen kívül tartalmazzon az étrendkiegészítő olyan tápanyag ko-faktorokat, amelyek biztosítják a zsír sikeres feldolgozását. Egy jó termékben az omega-6 és omega-3 arány 1:3 (mint pl. a kendermag olajban)

Dr. Young javallata: napi 1 db 1000 mg-os kapszula, melyben az omega-6 és omega-3 zsírsavak 1:3 arányban vannak jelen + napi 3 x 1 db 500 mg-os CLA kapszula.

***

5. Herbalife termékek

És most elérkeztünk a szívem csücskéhez, a Herbalife termékekhez. A világ legnagyobb testsúlykontroll vállalatának termékei. Fő termékük a Herbalife shake, egy turmix ital, mellyel testsúlycsökkentés esetén naponta két étkezést kell helyettesíteni. A négyfajta ízválaszték (csokis, epres, vaníliás, krémes kekszes) garantálja, hogy nem lesz unalmas a fogyókúra. Megfelelő arányban tartalmazza azokat a tápanyagokat, amikre a szervezetnek szüksége van (vitaminok, ásványi anyagok, fehérje, zsír, szénhidrát). Kellő mennyiségű rostot is tartalmaz, ami növeli a teltségérzetet és növeli a szervezet rost bevitelét. Folyékony táplálékként a szervezet munkáját is tehermentesíti.

Kistestvére, további kedvencem: a rost tabletta. A gyomor és belek kis „kéményseprője”. Méregtelenít, tisztítja a bélbolyhokat, székletproblémák esetén is rendkívül hatásos (megfelelő mennyiségű folyadékkal fogyasztva!). A mai ember rostbevitele sajnos csak kb. a fele a szükséges mennyiségnek, a 30 grammnak. A rost tabletta hozzájárul a rost bevitelünk emeléséhez. A rostok a gyomorban megduzzadva pedig további teltségérzetet generálnak.

És végül, de nem utolsósorban: multivitamin készítmények. Itt figyelj nagyon oda, mert sok a piacon az a készítmény, amiben nincsenek fitonutriensek (na, remélem, jól írtam…. :-), azaz valódi növényi anyagok. Ezek pedig szükségesek, mégpedig azért, mert hiányukban a vitaminok csak korlátozottan tudnak felszívódni, tehát hiába tartalmazza a szükséges vitaminokat egy tabletta megfelelő mennyiségben, ha nem tud felszívódni, nem tud beépülni a szervezetbe. Plusz vitaminbevitelre pedig azért lenne szükség, mert fogyókúra során a csökkentett kalóriabevitel miatt több mint valószínű, hogy nem tudjuk fedezni szervezetünk ilyen irányú igényét. (Sőt, zárójelben megjegyzem, hogy általában még normál kalóriabevitel mellett sem, hiszen halott, tápanyaghiányos élelmeket eszik a népesség  – na nem akartam százalékot írni, de most írok a szemléltetés végett – kb. 99 %-a – hasamraütve). Az élelmiszerekben már nem annyi a vitamin, mint régen (a talaj kimerült, savas esők járnak … – nem ecsetelem, ez már egy másik téma …). A Herbalife multivitamin készítményét itt találod: Herbalife multivitamin tabletta.

A Herbalife termékekről tájékozódhatsz másik weboldalamon, a http://www.sikeresfogyas.hu – n.

***

Ennyi lett volna ez a kis összefoglaló, ha fogyókúrázol, remélem, hasznos volt a számodra.

u.i: így utólag megjegyzem: mint minden táplálékkiegészítő, ezek közül egyik sem helyettesíti a megfelelő étrendet. Kérlek, az összeállítást csak iránymutatásnak vedd, mielőtt bármilyen táplálékkiegészítőhöz folyamodsz, kérd ki orvosod véleményét. (ez a kis formaság ide a végére már szinte-szinte kötelezővé vált)

Azért fontos tehát, hogy tudd!! A megfelelően megválasztott, minőségi étrendkiegészítők még akkor is segíthetnek a fogyókúra során, ha tényleg jól állítod össze az étrendedet.

A cikk megírásának egy részéhez a szakirodalmat biztosította: Dr. Robert O. Young: A pH csoda fogyás című könyve.

***

Te szedsz valamilyen fogyást elősegítő táplálékkiegészítőt? Elégedett vagy vele? Mik a tapasztalataid? Kérlek, oszd meg véleményed!




Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

One Response to “Táplálékkiegészítők fogyókúra során”

  1. Márti szerint:

    Én a Nahrin cég(svájci, teljesen természetes anyagokkal dolgoznak) alma írját fogyasztom és más termékeit.

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM