Tej, tehéntej – barát vagy ellenség?






Kisgyermek korunk óta azt halljuk, hogy a tej élet, erő, egészség. Telis tele van kalciummal, ami a csontok felépüléséhez és megtartásához szükséges, a csontritkulás megelőzhető vele, ezért lehetőleg minél többet kell fogyasztani belőle.

Vajon valóban így van-e? Vagy mindez csak szemenszedett hazugság? Tudj meg többet a tejről!

Hogy a tehéntej telis tele van kalciummal, ez a tény igaz. Viszont ez még nem ok arra, hogy ész nélkül fogyasszuk. A tehéntej ugyanis mire lett kitalálva? Arra, hogy a nőstény tehén ezzel táplálja a kisborját. Szükség van tehát ilyen nagy mennyiségű kalciumra, hiszen a kisboci (aki szinte egyből lábra is áll) csontjainak fejlődéséhez ez szükséges. A természet ilyen csodálatosan alkotja meg a dolgokat. A tej tehát nem az ember számára lett kitalálva, hanem a kisbocinak, a tej eleve nem természetes tápláléka az embernek.

Hogy a tej tele van kalciummal és más nyomelemmel és ásványi anyaggal (ez utóbbi megállapítás csak a nyers, azaz forralatlan, pasztörizálatlan tejre igaz) nem ok arra, hogy az ember más fajnak az anyatejét fogyassza.

Az élelmiszeripar azonban guszta csomagolásban tálalja elénk a tejet, pasztörizálva, hogy lehetőleg az összes élő és egészséges anyag, ami a tejben lenne, elpusztuljon. Ugyan az esetleges emberre káros baktériumok elpusztításához „szükség van” manapság e műveletre, de tudni kell, hogy a pasztörizált tej halott táplálék. Halott táplálékból pedig nem lehet egészséges az ember sem.

Térjünk vissza kicsit a tej kalciumtartalmára. Az ember számára ez a tejből nyert nagy mennyiségű kalcium káros. Az embernek is valóban szüksége van kalciumra, hogy csontjainak épségét és egészségét megőrizze, azonban ezt korántsem tehéntejből kell biztosítania. Csak az ellenkezőjét érjük el vele. A csontritkulást. Hogy is van ez? A tehéntejben lévő kalcium ugyanis nem tud megfelelően hasznosulni, felszívódni az emberi szervezetben, így lerakódik a lágy szövetekre, meszesedés és számos betegség okozója lehet.

Tehát nem beépül a csontokba, hanem pont ellenkezőleg, meszesedésként a csontokra rakódik rá.

A csontritkulás információink szerint a világ azon helyein a leggyakoribb, ahol a tej és tejtermék fogyasztása a legmagasabb, pl. Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az USA-ban.

Dietetikusoktól, orvosoktól is halljuk sokszor sajnos azt a véleményt, miszerint aki csontritkulásban szenved, az egyen több tejterméket. Holott pont ellenkezőleg, megtiltani kellene a tejtermékek fogyasztását ilyen esetekben.

A kalcium növényi étrendből is tökéletesen bevihető a szervezet számára, sőt, a növényekben ugyan kevesebb kalcium van, de jóval nagyobb mértékben hasznosul, több tud beépülni a csontokba.

Nemcsak a csontokat teszi tönkre a tej és a tejtermékek, hanem még számos betegség forrása is lehet, pl. vitaminhiány, érelmeszesedés, csontritkulás, magas koleszterinszint, gátolja az immunrendszer megfelelő működését, felszívódási zavarokat okozhat, a vastagbélrák kockázatát növeli, elősegíti a kőképződést (kálcitkövek), vesekárosodást idézhet elő (főként csecsemőknél), hozzájárulhat a meddőség kialakulásához, az elhízás egyik legfontosabb oka lehet, vashiányt okozhat, köhögést, torokköszörülést, krákogást okozhat, a legfőbb hurutképző, bőrbetegségeket idézhet elő, – és a felsorolás még korántsem teljes… !!!

És végül még megemlítenénk azt a tényt, hogy az állatoknak adott antibiotikumok, gyógyszermaradványok, melyeket a tehenek kezelésére használnak fel, szinte minden esetben megtalálhatók az általunk fogyasztott tejben is.

Hogy Dr. N. Walker  szavaival éljek: „A tej és tejtermékek értékességéről terjesztett nézetek szemenszedett hazugságok.”

Ezt a nézetet szinte lehetetlen megingatni, idézem Gandhi szavait: „Puszta babona a tej értékéről vallott nézet, de annyira meggyökeresedett, hogy szinte lehetetlen megingatni.”

Mit tehetünk ezek után?

A tejfogyasztást egyik napról a másikra kiiktatni nagyon nehéz. Ám kisebb lépésekben megvalósítható. Először fogyasszunk kevesebb tejet, használjuk vegyesen magtejekkel (diótej, mandulatej) gabonatejekkel (rizstej, kölestej), kókusztejekkel, szójatejjel. Majd próbáljuk meg fokozatosan elhagyni.

Allergiában (pl. pollenallergia)  szenvedőknek a tejtermékek teljes kiiktatása igen sok javulást hozhat, akár teljesen tünetmentessé is válhat az illető.

Egészségünk érdekében megéri tehát elgondolkozni a tényen, és felülbírálni nézeteinket a tehéntejjel kapcsolatban.

Aki nem hiszi, próbáljon meg több HITELES szakirodalmat beszerezni a témában!





Hozzászólhatsz a témához, or Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.

8 hozzászólás to “Tej, tehéntej – barát vagy ellenség?”

  1. […] hogy helyesen hisszük, hiszen még a csapból is az folyik. Ilyen pl. az a tévhit, hogy a tej egészséges, vagy hogy az ember mindenevő. Ezt olvassuk bulvárlapokban, ez folyik a médiából, sőt, még […]

  2. […] Csökkentsd vagy iktasd ki étrendedből a húst és tejet. (a közhiedelemmel ellentétben nem […]

  3. Bálint Szilvia szerint:

    Változatos étrenddel, jó minőségű táplálékkiegészítő mellett szerintem semmi gond a tejjel.
    Vajon miféle kalcium az, ami nem tud felszívódni? D vitaminnal fel tud.
    20 éve vagyok rendszeres tejfogyasztó. Nemrégiben voltam kivizsgáláson ahol kiderült, hogy makk egészséges vagyok, erős csontokkal, szívvel stb.
    Ha nem gond, én nem hiszem el, hogy ettől halok meg.

  4. Winklerné Vámosi Nóra szerint:

    Kedves Szilvia!
    Senki sem mondta, hogy ettől fogsz meghalni! 🙂 Örülök, hogy makk egészséges vagy, további jó egészséget kívánok!

  5. Mónika szerint:

    Kedves Szilvia!

    talán azt is érdekes lenne tudni hány éves vagy 🙂 és az hogy most nincs semmi bajod, az még ugye változhat, másrészt nyilván sok mással is összefügg, hogy hogy élsz.

    egyébként, egyre több az ilyen megnyilvánulás, hogy a tej a bocinak van, nem embernek… én egyet értek a cikkben írottakkal.

  6. Attila szerint:

    Tejet én se iszok már, eddig is csak házit ittam, de sok benne a zsír és a laktóz. viszont azzal nem értek egyet, hogy húst ne együnk, mivel kondizok
    miből lenne izom, zöldségekből ? :)) Napi 2g/kg ot kell enni. Tejsavó fehérje, csirkemellfilé, sovány turó, tojásfehérje, persze sok-sok zöldség mellett.

  7. Winklerné Vámosi Nóra szerint:

    Kedves Attila! Köszönöm hozzászólásodat! 🙂
    Hát, húsból szerintem nem lesz izom! 🙂 A föld legnagyobb testű, legizmosabb állatai sem húsevők (pl. elefánt, gorilla), és pl. a termetes szarvasmarha sem húsból „készíti” magának az izmokat, hanem bizony zöld levelekből, fűfélékből. Ez alól az ember sem kivétel. Sok könyv leírja ezt a tévhitet, melyet sajnos a húsipar rögzített a tudatunkban.

  8. Bella szerint:

    Kedves Nóra!

    Attilának írt véleményeddel nem értek egyet. Az izomépítéshez fehérjére van szükség. Valóban, beviheted zöldségekből is, de nagyságrendekkel többet kell fogyasztanod hozzá, mint húsból, ha ugyanazt a fehérjemennyiséget szeretnéd bevinni a szervezetedbe. Viszont ez azt is jelenti, hogy ha zöldségből akarod fedezni a pl. napi 2g/testsúlykg mennyiségű fehérjét, akkor nem csak az izmaid fognak nőni.
    Összehasonlításképpen: valóban, elég nagy állat az elefánt, a zsiráf és a marha, de meglehetősen lomha is (bár a zsiráf kevésbé, csak hát a nyaka…:)). Ugyanakkor a húsevő állatok gyorsabbak, mozgékonyabbak, mivel ugyanakkora izomtömeg építéséhez jóval kevesebb, de jobban hasznosuló táplálékot visznek be a szervezetükbe.
    Szerintem fontos az egyensúly a táplálkozásban is. Nemrég áttértem a tejről a növényi italokra, de azért néha egy joghurt vagy kefír belefér. Illetve sok zöldséget eszem, de esetenként nem hagyok ki egy jó kis medium rare marhasültet sem. 🙂
    Amúgy jó a blogod, nagyon hasznosak a receptek, köszi! 🙂

Szólj hozzá, mondd el véleményed!

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM