Önbizalom


Üdvözöllek Kedves Barátom!

Minikurzusunk első részében az ÖNBIZALOMRÓL lesz szó. Lehet, hogy úgy gondolod, hogy az önbizalomnak nem sok köze van a fogyókúrához, vagy csak csekély, ám ez nem így van.

Ha nincs önbizalmad, akkor igazából azt sem vagy képes elhinni, hogy neked sikerülhet. Én nem ismerlek téged, de 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy képes vagy lefogyni. Azért vagyok ilyen biztos benne, mert tudom csak néhány dolgot kell változtatnod, és ez a pár dolog a fejedben van. Ha megváltoztatod a fejedben a hozzáállást, önbizalmat szerzel, hiszel magadban, akkor a körülmények is megváltoznak, máshogy tekintesz az egész folyamatra. Persze azzal  nem sokra megyünk ha csak én hiszek benned, hiszen az a legfontosabb, hogy TE is higgy önmagadban.

Ha a hited megvan, ami megingathatatlan, szívből gratulálok hozzá! Fél siker!

Nagy út előtt állsz. Ezen az úton lehetnek buktatók, visszaesések. Lehetnek megtorpanások, hiszen tudnod kell, hogy szinte minden embernél egy idő után bekövetkezik a stagnálás. Ám ezeken túl kell lépni. Ezek azok a pontok, amikor azt kell mondani, én vagyok az erősebb, ha nehezen is, de sikerülni fog.

Nem egy nap alatt kell „megvívnod a csatádat a zsírpárnákkal”, mindig csak egy dologra kell koncentrálnod. Ebéd közben csak arra, hogy ne tömd tele a pocakodat. Testmozgás közben csak arra, hogy hatékonyan és kitartóan csináld.
Mindig csak egy lépést kell tenned. Egy hosszú úton, aminek ha nem is látod a végét, mindig csak egy lépéssel kell tudnod előrébb haladnod. És a végén elérsz a célhoz. Lassú, kis lépésekkel, de biztosan.
Ne tekints túlságosan türelmetlenül előre, mert ez a legfőbb visszafordító erő az utadon. Ha messzire tekintesz, és az még nagyon távolinak tűnik, akkor megállsz, vagy visszafordulsz. Ha messzire tekintesz, de türelmesen és a célt a tiednek érzed, akkor más a helyzet. Az előre fog vinni utadon.

Fontos tehát, hogy lásd a célt, legyen ez akár ha nemis az út vége, hanem csak egy állomás, részcél, lásd, hogy hova szeretnél elérni adott idő alatt, kb. hány kilótól szeretnél megszabadulni. Ha 32 kilótól kell megszabadulnod, ami nagyon soknak tűnik, mondd azt, hogy egy hónap alatt leadok 4 kilót. És máris jobban hangzik. Ez a kis részcél a részeredménnyel tovább motivál majd.
A célok megfogalmazása azonban ne érjen véget itt. Nem szabad csak kilóban mérni a fogyókúrát. Ne csak azt tűzd ki célul, hogy lefogysz. Érezd át, akard, és tudd, hogy ezáltal közérzeted jobb lesz, erősebb leszel, életerővel teli, fáradékonyságod a múltba vész, könnyebben mozogsz, csinosabb leszel… Ez a kilók leadásán túl újabb célokat ad neked. A fogyás, testsúlyvesztés az egyben sok-sok ilyen részcélod megvalósulása lesz.

Ha látod a célt, fontos, hogy NAGYON AKARD!
Ne csak azt mondd, hogy „szeretnék lefogyni xy kilót”,
hanem mondd azt: „le fogok fogyni xy kilót.”
A pozitív megfogalmazáson nagyon sok múlhat. Mondd azt, hogy MEG FOGOM CSINÁLNI! Ha törik, ha szakad.

Lemondások
minden fogyókúrában vannak, le kell mondanod az édességekről, túl zsíros ételekről, cukros italokról és még egy pár dologról, amivel remélem, tisztában vagy. Ezt azonban ne megvonásnak éld át, hanem LEHETŐSÉGNEK. Egy lehetőséget nyit neked az egészségesebb táplálkozáshoz, ahhoz, hogy új testet ölts, jobban érezd magad.
A fogyókúra egy hatalmas lehetőség számodra!!! Megvan a lehetőséged, hogy változtass. Sok embernek, pl. akinek hormonális problémája van, még ez a lehetőség sem adatott meg. Te döntesz a sorsod felől. Kezdd el, míg nem késő. Én most nem foglak ijesztgetni az elhízás okozta betegségekkel, de az elsavasodás, az elhízás okozta egyéb betegségek vezetik a halál toplistát, ezt te is tudod.
Most remélem még nincs egészségügyi vonzata a túlsúlyodnak, ám ahogy idősödsz, és esetleg még több salak, zsír és kilogramm rakódik rád, már egyre rosszabb lesz a helyzet.
Gyökerében kell elfojtani az ilyesmi borzalmakat, amit az elhízás, a súlytöbblet és az ezekből kifolyó betegségek okozhatnak.

Már most előnyben vagy azokkal szemben, akik nem ismerték fel, vagy nem jutottak elhatározásra azt illetően, hogy fogyni kellene. Előnyben van, mert tudod, hogy számodra nem jó a jelenlegi helyzeted, ezért változtatni szeretnél. Csak arra kell vigyáznod, hogy ez a „változtatni akarok” érzés ne laposodjon el pl. egy sütemény láttán egyik napról a másikra..

Képes vagy rá, ha máshogyan szemléled a dolgokat. A tested a tiéd, te tartozol felelősségel érte. Senki más nem fog helyetted cselekedni. Neked kell!  Felelősséggel tartozol továbbá családodért, akit úgy tudsz a legjobban szolgálni, ha erőd teljében vagy, fittebben.

Az önbizalmat saját belső lelki dolgaid rendberakásával NEKED KELL FELÉPÍTENI MAGADBAN! Senki más nem fog a varázspálcájával önbizalmat varázsolni beléd, csakis a hozzáállásoddal, agyad átprogramozásával érheted el. És ezt meg tudod csinálni! Hidd el, ez a titka mindennek, hogy hogyan gondolkodsz, ám nem szabad kizárólag a gondolatok szintjén megrekedni.

Ugyanúgy fontos tehát, hogy vágyad egy karcsúbb testért ne rekedjen meg az álmodozás szintjén. Álmodozni kell, mert csak így tudod célodat vizualizálni és megerősíteni magadban.  Viszont ne állj meg itt, ha mindig csak álmodozó voltál, itt az alkalom, hogy MOST a tettek mezejére lépj. Fontosak tehát a gondolatok, ez az alap, de ennél több kell. MEGVALÓSÍTÁS!

Önbizalmadat növelheted, ha pozitívan tekintesz előre és pozitív impulzusokkal veszed magad körbe. Erről fogunk beszélni a következő részben.

Addig is, mikor ma este ágyba bújsz, lefekvés előtt gondolkozz egy kicsit, lásd magad új bőrödben, és érezd át, hogy milyen új lehetőségeket nyit számodra a fogyókúra. Ha kell, motiváld magad minden nap este, és ébredj úgy, hogy ma is egy lépéssel közelebb jutottál álmaidhoz.

Addig is további mosolygós szép napot kívánok Neked! 🙂

Winklerné Vámosi Nóra
Fitt Nők.hu főszerkesztő
www.fittnok.hu
www.sikeresfogyas.hu

Kövess twitteren: http://www.twitter.com/fittnok

Kövess Facebookon: http://www.facebook.com/fittnok

Powered by WordPress | For Free T-Mobile Phones visit www.BestInCellPhones.com | Thanks to iCellPhoneDeals.com, MMORPG Games and Fat burning furnace review

A weboldal sütiket (cookie) használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Az oldal további olvasásához kérem engedélyezd a sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az oldalon megjelenő cikkek kizárólag tájékoztató jellegűek, azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk.
Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérd ki orvosod tanácsát is.


FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, ADATVÉDELEM