Miért olvasd el Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvet?
Egyszerűen azért, mert magával ragadó. Ha volt olyan könyv életemben, amit alig tudtam letenni, vagy hiányzott, mikor már végigolvastam, akkor ez az volt.
Számítógépes munkámat éjjeli fél tizenegykor befejezvén, már alig vártam, hogy a gyerekek szobájába kuporodjak a fotelba, és olvashassam. Közvetlen hangvételű, mintha személy szerint nekem szólt volna Victoria.
Annak is ajánlom az elolvasását, aki nem szeretne teljesen nyersevő lenni, mert ennek a könyvnek a hatására biztosan megmozdul benne valami, és akaratlanul is elkezd több nyers (szebb szó inkább az, hogy élő) ételt fogyasztani.
A könyv szerzője, Victoria Boutenko a könyv első részében elmeséli saját történetüket. Oroszországból költöztek át az USA-ba, és őket is „elkapta” a nyugati, amerikai étrend szele. Egészségtelen ételek sokaságával tömték hasukat, a családban szinte mindenki beteg volt. Victoria elhízott volt, férje, Igor szívproblémákkal küzdött, lánya, Válja asztmás volt, fiánál, Szergejnél pedig cukorbetegséget állapítottak meg.
Ekkor döntött úgy Victoria, hogy elkezdi keresni azt a fajta gyógymódot, táplálkozási módot, ami segíthetne rajtuk, mivel nem szeretett volna fiának inzulint adni. Sok utánajárás után úgy látta, a nyers étrend számukra a legmegfelelőbb megoldás.
Voltak hullámvölgyek náluk is, ám Victoria kitartása, elhatározása, hatalmas akaratereje számomra példaértékű.
Egy anyagi összeomlás után több évig túráztak az országban, mígnem letelepedtek. Próbálják nézeteiket másokkal is megosztani, segíteni, hogy más is felfedezze az élő ételek csodáját.
A tapasztalatok és történetek után a könyv második része már kicsit tudományosabb.
Victoria érezte, hogy ugyan már több éve élnek 100 %-ig nyers, élő étrenden, mégis valami hiányzik számukra. A sok kutatás, utánajárás vezette el odáig, hogy elkezdje vizsgálni a csimpánzok étrendjét. Mivel az ember és csimpánzok DNS állománya 99,4 %-ban megegyezik. Következtetése az volt, hogy a csimpánzok étrendjének majdnem felét zöld levelek és virágok teszik ki, további másik felét gyümölcsök, kisebb részét pedig rovarok, növényi szár, fakéreg és magvak.
(Ezzel szemben a nyugati társadalom étrendje ezzel 100 %-ban különbözik).
Következtetése volt, hogy nekünk, embereknek is be kellene iktatnunk a zöld leveleket táplálkozásunkba. Mivel azonban rágásunk már közel sincs olyan jó, mint az őskorban elődeinké, a zöld levelek fogyasztásához a turmixgépet hívta segítségül. Eleinte kizárólag leveleket turmixolt kis vízzel vegyítve, ám ízviláguk borzasztónak bizonyult. Viszont gyümölcsökkel már kitűnően ízesíthetők voltak, és ihatók is. Így születtek meg a zöld turmixok, a green smoothie – k, melynek külföldön már szinte „forradalmuk” van, elég ha ezt a szót beírod a keresőbe.
Victoria újrafelfedezte a klorofill csodálatos gyógyító hatását, és a zöld levelűeket szinte külön táplálékcsoportként emlegeti. De ha bővebben kíváncsi vagy rá, olvasd el a könyvet, megéri.
Az online könyvesboltok ajánlója:
” A szerző két könyve található egy kötetben: A nyers család (Raw Family) az orosz származású Boutenko családról szól, akik 1990-ben emigráltak az USA-ba. Évekig a szokványos amerikai ételeket ették, aminek az lett a következménye, hogy mindannyian megbetegedtek. A végső rúgást az adta, amikor Viktória megtudta, hogy 9 éves fiának gyógyíthatatlan gyermekkori cukorbetegsége van, és élete végéig inzulin injekciókat kell kapnia. Kétségbeesve kereste az alternatív megoldást. Elkezdte megfigyelni az egészségesen kinéző embereket, és gátlásosságát legyőzve, megszólította őket. Egy nap meglátott egy sugárzó arcú, boldog hölgyet egy bankban, és tőle is megkérdezte, hogy ismeri-e a cukorbetegség alternatív gyógymódját. A hölgy története, hogy sikerült meggyógyulnia egy béldaganatból – mégpedig 100%-osan élő, nyers ételek fogyasztásával -, megdöbbentő volt Viktória számára, de a szíve azt súgta, hogy az ő családja számára is ez lesz a helyes út.”
A könyv hátulján lévő bemutató:
Hallott-e már olyanról, hogy inzulint igénylő, gyerekkori cukorbetegség magától meggyógyul? Vagy arról, hogy visszanőnek a korábban eltávolított mandulák, vakbelek, sőt akár epehólyagok is? A természetes, élő táplálékot fogyasztók között ilyen és ehhez hasonló „csodák” történnek. Kivételes jelentőségű könyv, mely elképesztő mértékben változtathatja meg az életét. Urbán Valéria
„Amikor 9 évesen áttértem a nyers étrendre, nyolc tömött fogam volt. Emlékszem, amikor anyu elvitt a fogorvoshoz, hogy betömjék a fogaimat, azok olyan érzékenyek voltak, hogy érzéstelenítés nélkül az orvos hozzájuk sem tudott nyúlni. Miután már néhány hónapja nyers koszton éltem, a tömések elkezdtek kiesni a fogaimból. Meglepődtem, hogy a fogaim mégsem váltak érzékennyé. Szóltam anyunak, hogy a fogaim romlanak ettől az étrendtől. – Ő így felelt: „Várjunk néhány hetet! Majd meglátjuk, hogyan alakul.” Néhány héten belül a fogaimban lévő lyukak sötét széle elkezdett kifehéredni, és az üregek elkezdtek feltöltődni. Az újonnan képződött fogzománc először sárgás színű volt, majd kifehéredett és megerősödött. Pár hónappal később a fogaim már úgy néztek ki, mintha sohasem lettek volna lyukasak! A családomban azonban csak nálam történt ilyen mértékű fogregenerálódás. Nekem szerencsém volt. Most minden fogam teljesen egészséges.” Szergej Boutenko
„Az életben nem a nyers étel a legfontosabb dolog. Szerintem a legfontosabb dolog a szabadság. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy boldogok vagyunk. Amikor boldog vagy, akkor nem ragaszkodsz semmihez és senkihez. Lehetsz boldog egyedül egy hegy tetején vagy egy közlekedési dugóban. Bár az élő ételek nem a legfontosabbak a világon, azért mégis nagyon lényegesnek tartom, mert tapasztalatom szerint megadja azt az energiát, amire szükséged van a valódi szabadság eléréséhez.” Szergej Boutenko
***
Summa summarum: nekem egyik kedvenc könyvemmé lépett elő, és megmozdított bennem valamit, azt hiszem, elindított egy újfajta úton.
Már régebb óta egészségesen táplálkozok, nem iszok tejet, nem eszem húst, tehát többnyire vegetáriánusnak mondhattam magam, de a főzés megmaradt életemben. Kevés infó hiányában nem is gondoltam volna, hogy ez nem teljesen az egészségemet szolgálja. Itt döbbentem rá, hogy a vegetáriánus lét nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki egészségesen táplálkozik (azaz egészségesebben ugyan, mint a nyugati, amerikai étrend), de azért itt is hiányzik valami, hiszen „halott”, enzimhiányos ételeket eszik.
Valószínű, nem fogok tudni úgy, és egyik napról a másikra átállni, mint Victoria a nyers ételekre, de ezentúl ennek a tudásnak a birtokában már több saját zöld turmixot, green smoothie-t készítettem (szinte minden nap), és kipróbáltam néhány nyers receptet. Örömmel nyugtáztam, hogy milyen finomak is ezek az élő ételek. Egyelőre azon vagyok, hogy lehetőleg étrendem min. 70-80 %-át ezek a lúgosító, nyers ételek tegyék ki.
A témában beszereztem még több szakirodalmat, mohón vetem bele magam ezeknek olvasásába is, hogy át tudjam adni Neked is, ami ezeknek a könyveknek az üzenete.
***
Te olvastad már? Van véleményed a könyvről?
[…] Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvének ajánlójában említettem már a zöld turmixokat. Victoria, miután már több éve nyers, élő ételeket evett, úgy érezte, valami hiányzik a táplálkozásukból. […]
[…] állapota. Ilyen történeteket találhatsz Ann Wigmore: A búzafű című könyvében is, valamint Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvben […]
[…] Boutenkoban nem lehet csalódni. Nagyon tetszett nekem korábbi, A nyers étel csodája című könyve is, ami nagyszerűen leírja, hogy mi az előnye a nyers étrendnek. Egyik kedvenc […]
Hol lehet ezt a könyvet a Victoria Boutenko: A nyers élet csodái c. könyvet beszerezni ?
A választ, segítséget előre is köszönöm!
Zsuzsanna!
Könyvesboltokban vagy online könyvesboltokban megvásárolhatod.
http://bookline.hu/search/search.action?inner=true&searchfield=victoria+boutenko&tab=bookline.hu%2Fbook&searchInAntique=true&__checkbox_searchInAntique=true&__checkbox_oneDaySearch=true
– itt pl. megtalálod Victoriának mind a három, Magyarországon megjelent könyvét.
Szuperek! Ajánlom! 🙂
Mind a háromról találsz itt a blogon könyvajánlót is.