
Isteni finom ebédet készítettem ma.
Zöldségburgerből tavaly már Dunát lehetett volna rekeszteni nálunk, egy időre abba is maradt.
Most azonban újra megkívántam, és úgy készítettem, ahogy eddig még nem: főként céklából. Nagyon ízlett. 🙂
Zöldséges, fokhagymás céklaburger
Hozzávalók: 1 közepes fej cékla, 1 sárgarépa, 1 fehér répa, fél fej lilahagyma, fél kávédarálónyi őrölt lenmag (én arany lenmagot használtam), 1 púpos evőkanálnyi arany lenmag egészben, 1 evőkanálnyi chia mag (elhagyható), 1 evőkanálnyi szezámmag, 3 cikk fokhagyma, őrölt pirospaprika, Himalaya só, bors, 1 evőkanálnyi inaktív sörélesztő pehely, kevés víz.
Elkészítés: A céklát, sárgarépát, fehér répát lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn, a lilahagymát felkockázzuk, és az egészet összeforgatjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, majd hozzákeverjük a sörélesztő pelyhet, a chia magot, az őrölt és az egész lenmagot, szezámmagot és egy kis vizet. Jól összekeverjük egy kanállal, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, míg a lenmag magába szívja a nedvességet, és gyúrható massza nem lesz belőle.
A masszából fasírtokat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában, majd forró szőlőmagolajban kisütjük.
Céklasaláta: céklát, sárgarépát és pici almát lereszelünk nagy lyukú reszelőn, majd magtejfölből készült tartármártással (vagy akár egy light-osabb simával) összekeverjük az egészet.
Vegyes saláta: saláta, lilahagyma, reszelt sárgarépa, pici kukorica, paradicsom, uborka, kevés reszelt káposzta. A zöldségeket összeforgatjuk, és az előbb említett magtejfölös tartármártással (magtejföl + pici mustár + majonéz + bors + xilit vagy méz) összekeverjük.
Jó étvágyat! 🙂
Ilyen szörnyellina, amikor a masszát összekeverem. De finom ám! 🙂 Most már csak fasírtokat kell formázni belőle.
És a finom végeredmény:
Frissen préselt cékla-, répa-, alma- és fehér répa levével tálaltam.
Kedves Nóri,
ez naogyn jól hangzik és szép is, meg finom is lehet!
De ezt csak kisütve lehet fogyasztani?
Nyersen nem játszik? 🙂
Köszönettel: Marcsi.
Dehogynem, mehet nyersen is, hiszen nincs benne olyan, ami nyersen nem fogyasztható, hőkezelést igényelne, egyedül a zsemlemorzsa, az ebben az esetben elhagyandó. Az íze természetesen kicsit másabb lesz. 🙂
Szoktam nyersen is készíteni alapanyagtól függően, éppen mi van itthon. Nálam egy kis aszalást, hogy a külseje picit ropogósabbá váljon, azért szerintem elbír még. 🙂
Próbálkozz bátran! 🙂